Tony Blair 2001. szeptember 11. után elhatározta, hogy teljes mellszélességgel kiáll az Egyesült Államok mellett, a brit kormány néhány politikusa azonban aggodalmának adott hangot a Bush-kormányzat neokonzervatív tagjai, úgymint Dick Cheney és Donald Rumsfeld befolyása miatt, akik az ENSZ támogatása nélkül is készek voltak háborút indítani Irak ellen – ez derül ki többek között Alastair Campbell, a június végén lemondott brit miniszterelnök sajtófőnökének A Blair-évek című, hétfőn megjelent, nyolcszáz oldalas naplójából, amely az 1994-től 2003-ig tartó időszakot öleli fel, és betekintést nyút a Labour Párton belüli viszályok történetébe. Az iraki háború kapcsán Campbell Sir Michael Boyce volt brit vezérkari főnököt idézi, aki magas rangú politikusok megbeszélése után kijelentette: „Csak Rumsfeld és még néhányan tudták, mi a terv (Irakkal kapcsolatban). Tony Blair beszélhetett ugyan Bushsal vagy Condival (Condoleezza Rice-szal), de ők tudták, hogy valójában mi folyik a háttérben?”
Campbell kitér a 2003-ban rejtélyes körülmények között meghalt David Kelly esetére is. Kelly – a brit védelmi minisztérium fegyverszakértője – azt állította, hogy a Blair-kormány iraki jelentésében szándékosan félrevezette a közvéleményt Irak fegyverkezési képességeit illetően, vagyis Szaddám Huszein kormánya nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel. Amikor az ügyben vizsgálatott indított az úgynevezett Hutton-bizottság, Campbell fejében az öngyilkosság gondolata is megfordult. „Azt hiszem, mindannyiunknak voltak súlyos kétségei, de neki (Blairnek) nem, vagy ha igen, azokat sikerült még előlünk is elrejtenie” – írja, s John Reidet, a Munkáspárt akkori pártigazgatóját idézve közli: „bennünket a Szaddám Irakja helyébe lépő Irak, valamint a Közel-Kelet alapján fognak megítélni”.
A napló szerzőjét azonban rengeteg kritika érte, amiért szándékosan kihagyott a Gordon Brown újdonsült kormányfőt rossz színben feltüntető részleteket. Campbell bevallotta, kivett minden ilyen utalást Bronwról, hogy a konzervatívok vezetője, David Cameron ne használhassa fel ellene.

Brutális gázolás Tatán, mentőhelikopterrel szállították kórházba egy nőt