– A csapból is az folyik, hogy 450 millióért igazoltunk játékosokat, de azt mindenki elfelejti, hogy háromszázmilliót kerestünk eladásokból. Ráadásul az újak olyan futballisták mellé érkeztek, akik szintén ennyit érnek.
Ha holnap eladjuk Szoboszlai Dominikot, ő is százmilliót érne.
– Wirtz folyamatosan tagja volt annak a csapatnak, amely jobban kezdett, mint amire számítani lehetett. Négyből négy bajnokit nyertünk, győztünk a Newcastle otthonában és az Arsenal ellen is, tavaly egyik sem sikerült – fogalmazott Arne Slot.
Kerkez Milos kikerül a Liverpool kezdőjéből?
Szoboszlai mellett Kerkez Milos is egész idényben tagja volt a Liverpool kezdőcsapatának, ám a legutóbbi bajnokin Slot már az első félidőben lecserélte a magyar balhátvédet. Amikor viszont az egyik újságíró Kerkez posztriválisáról, a szerinte a magyar futballista helyére nagyszerűen beszállt Andy Robertsonról kérdezett, a Liverpool vezetőedzője lehűtötte a kedélyeket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!