Visszatérve Kerkezhez, azt már sosem tudjuk meg, hogy piros lap nélkül lehozta volna-e a meccset, de a lecserélésével eldőlt, hogy a 21 éves védő nem marad le első liverpooli derbijéről, amelyre szombaton 13.30-kor kerül sor az Anfielden.
Szoboszlai a jobbak között
Szoboszlai Dominik eközben végigjátszotta a mérkőzést, és veszélyes lövéssel is jelentkezett. Őt ismét a legjobbak közé sorolta a szigetországi sajtó:
- Liverpool Echo (7-es osztályzat, ami Ryan Gravenberch 8-asa után a második legjobb a mezőnyben). Magyarázatként azt fűzték hozzá, hogy volt néhány sikeres labdaszerzése, de jobbhátvédként nem tudott hozzájárulni a támadásokhoz. Később viszont átkerült a középpályára, akkor már nagyobb hatással volt a csapat játékára.
- Liverpool.com (7): „Két igazi jobbhátvéd is ült a kispadon, mégis a magyar játékos kezdett ezen a poszton. Itt nem sokat tett hozzá a játékhoz, bár néhányszor jól helyezkedett, hogy megállítsa az ellentámadásokat. Ezúttal a középpályán sokkal jobb teljesítményt nyújtott.”
- This is Anfield (8, Gravenberch mellett a legjobb osztályzat): „Az Arsenal elleni remeklése után Szoboszlai ismét jobbhátvédként kezdett. A Liverpool nyolcasa ezúttal is megbízhatóan teljesített ezen a poszton, de nem olyan látványosan, mint legutóbb. A második félidőre Conor Bradley becserélésével a középpályára került, és egy életerős, távoli lövéssel majdnem vezetést szerzett. Összesen hat lövéssel próbálkozott a meccsen, többel, mint bárki más.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!