Furcsán hangozhat, de az idény eddigi eredménysora alapján kijelenthető, örülhetett annak az Újpest, hogy nem hazai pályán kellett játszania kupamérkőzését. Az UTE eddig minden meccsét elveszítette a Szusza Ferenc Stadionban: a Paks, a Kisvárda és az MTK is három ponttal tudott távozni. Ezzel szemben idegenben két győzelem es egy döntetlen az újpestiek mérlege. A Kecskemét öt forduló kétszer nyert, és az NB II 11. helyén áll. A rossz szereplés következtében Gera Zoltán helyét Tímár Krisztián vette át.

Gyors gólváltással indult a mérkőzés
Szakadó eső fogadta a csapatok a kecskeméti Széktói Stadionban. Ez azonban nem tűnt zavaró tényezőnek, ugyanis az első perctől egymásnak estek a felek. Czékus beadása után Pálinkás 7 méterről bólintott, a labda a lécről vágódott ki. Folytatódott a kecskeméti nyomás, újabb rohamok jöttek: Eördögh a jobboldalon hagyta le őrzőjét, középre tett labdájába bele is értek, éppen hogy elcsorgott keresztbe a kapu előtt. A KTE szabadrúgáshoz jutott a 6. percben: a kapu elé szálló labdát Belényesi fejelte középre, Derekas pedig egy fantasztikusan kivitelezett félollós mozdulattal talált be. A lövése a kapufáról vágódott be, a kapus csak szemmel követte (1-0).
Az Újpest gyorsan, egész pontosan három perccel később, az első helyzetéből egyenlíteni tudott. A vendégek sakk-mattot adtak a hazai védelemnek, Bese középre gurítását a korábbi kecskeméti játékos, Horváth Krisztofer értékesítette, belsővel passzolt a hálóba (1-1).
Az egalizálás után a újpestiek kerültek többször helyzetbe: előbb Medeíros lövését blokkolta Szabó, a labda olyan gellert kapott, hogy kis híján a kapu másik felében kötött ki. Az ebből következő szöglet után nagy kavarodás alakult ki, többször adódott lehetőség az UTE előtt, de nem sikerült betalálni. A 38. percben Szabó Alex gólja ismét a Kecskemétet juttatta előnyhöz: Merényi tökéletesen talált a szabadrúgásból, a remekül érkező Szabó pedig 10 méterről, védhetetlen fejelt a felsőbe, az újpesti kapus mozdulni sem tudott (2-1).
Egy perccel később kis híján még jobban elléptek a hazaiak, ám Pálinkás lövését nagy bravúrral védeni tudta Banai. Pálinkás kapufájával indult, Medeíros kapufájával zárult az első félidő: a visszajátszáson látszott, hogy a portugál bődületes távoli bombáját a kapus tolta lécre. A labda éppen a gólvonal elé vágódott.