Washingtonban immár a sokadik tanulmány jelent meg az elmúlt hónapokban arról, hogy a több mint egy éve kormányzó Núri al-Máliki és kabinetje képtelen véget vetni a felekezeti erőszaknak, illetve politikai egységet teremteni a szembenálló síita, szunnita és kurd csoportok között. Felvetődik azonban a kérdés, hogy ki, illetve melyik kormány lenne erre képes egy olyan mesterségesen létrehozott államban, ahol a felekezetek nem csupán egymás ellen, hanem a területeiket megszálló külföldi csapatok ellen is minden erejükkel küzdenek? A jövő hónapban újabb jelentés kerül az amerikai kongresszus elé, amikor is David Petraeus tábornok, az Irakban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka, illetve Ryan Crocker, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete számol be az arab ország helyzetéről, elsősorban a csapatlétszám növekedésének eredményességéről. Ám amint arra az iraki külügyminiszter, Hosjar Zebari is nemrég felhívta a figyelmet, kétli, hogy az újabb beszámoló „varázslatos megoldásokat” fog találni azokra a kihívásokra, amelyekkel Irak szembesül. Zebari ugyan fontosnak nevezte a Petraeus–Crocker-jelentést, de mindenkit óvott attól, hogy nagy reményeket fűzzenek hozzá. George Bush amerikai elnök mindenesetre kifejtette, hogy bízik tábornokainak a véleményében, és éppen ennek megfelelően szakértők úgy vélik, David Petraeus mondandója kulcsszerepet játszhat abban, hogyan alakul a jövőben az Egyesült Államok iraki politikája.
Noha Irak jövője egyelőre elsősorban Washington elképzelésein és cselekedetein, nem az iraki kabinet teljesítményén alapszik, a Fehér Háznak igaza van abban, hogy Bagdadban a nemzeti egységkormányból éppen az egység hiányzik.
origo.hu
Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?
