Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője éppen tegnap mondta le a koalíciós egyeztető tanács mára összehívott ülését – közölte lapunkkal John Emese, az SZDSZ frakcióvezetője, aki szerint nincs probléma, mert a Fővárosi Közgyűlés nyári szünet utáni első ülésén, csütörtökön tárgyalandó napirendi pontok sorsáról már megegyezett az úgynevezett főpolgármesteri kabinet.
Emlékezetes, májusban még válságegyeztetést tartott a fővárosi MSZP és SZDSZ, amikor a tavaly október óta tartó koalíciós vitasorozat után kiderült: a hónapokig alá sem írt megállapodásuk negyven pontjának felét sem képesek végrehajtani, az MDF aktív segítsége nélkül még az önkormányzati választáson szerzett egyfős többségüket sem tudják megőrizni. A koalíciós megállapodást csak idén február 15-én írták alá. A dokumentum legfőbb eleme az MSZP és az SZDSZ negyvenpontos ígéretcsomagja. Az első pont, amely szerint „2010-re befejezzük a négyes metró építését az Etele tértől a Bosnyák térig”, már az elején megbukott, ugyanis kiderült: a mára több mint 500 milliárd forintossá „nőtt” beruházás legalább két évet csúszik. Az a kitétel pedig, hogy „együttműködünk a kormánnyal a közép-magyarországi régió fekvőbeteg-ellátása modernizációjában, folytatjuk a kórházak felújítását” egyenesen képtelenség, hiszen az úgynevezett reformok, kórházbezárások miatt egyre nagyobb a káosz a fővárosi betegellátásban. Azt sem hiszi el senki, hogy a városvezetés „folytatja az iskolafelújítási programot”, amikor nemrég éppen tizenkilenc szakiskola megszüntetéséről döntöttek. Programjukból mára több mint húsz ígéret végrehajtása vált kétségessé, milliárdokat vontak ki az egészségügyből, az oktatásból, a kultúrából és a szociális ellátásból.
A közgyűlés az elmúlt fél évben lényegében leszerepelt, az április végi ülésen nyíltan is összeveszett a két kormánypárt, Demszky Gábor főpolgármester összehívta a koalíciós egyeztető tanácsot, ám új megállapodás azóta sem született.
Tarlós István, a fővárosi Fidesz–KDNP-frakciószövetség elnöke szerint a most kezdődő közgyűlési időszak vízválasztó lesz Budapest életében. – Ha az MDF még őriz valamit egykori rendszerváltó szellemiségéből, egy jobboldali összefogás képes lesz az itt élő embereknek valódi programot adni – tette hozzá.
A Kraftrental nevű Azahriah-szponzor is hallgat, mint a sír
