Egy forradalmár Texasból?

K U L T Ú R S O K K

Ideje lenne valami lényegesről is szót ejteni a 2008-ban esedékes amerikai elnökválasztási kampánnyal kapcsolatban. Nem, nem Hillary Clinton és Barack Obama, a Demokrata Párt jelöltjei közötti párharcról beszélek, és nem is arról, miként képzeli magát háborús hősnek a republikánus Giuliani csak azért, mert ő volt New York polgármestere, amikor a terroristák utasszállító gépeket vezettek az ikertornyoknak.
Van itt egy sokkal izgalmasabb jelölt, akiről eddig kevés szó esett. Ismerkedjünk meg ezzel a névvel: Ron Paul.
Hogy kicsoda Ron Paul? Ezt joggal kérdezhetik, hiszen nemcsak a magyar média hanyagolta eddig a republikánus kongresszusi képviselőt, de a fősodor amerikai is.
Legalábbis így volt ez az utóbbi hetekig. Október elején ugyanis a hírügynökségek – meglepetésüknek is hangot adva – jelentették: Ron Paul, a texasi 14. választókerület képviselője csak az elmúlt három hónapban több mint ötmillió dollárt kalapozott össze kampányára, méghozzá úgy, hogy a nagy tévétársaságok eddig nemigen vettek róla tudomást. Márpedig egy választási kampányban a pénz nagyon beszédes: Paul ezzel egy csapásra a politikai radarra került, nem lehet többé a futottak még kategóriába sorolni.
Persze nem gondolom, hogy nagy esélye lenne annak, hogy Paul képviselő legyen az Egyesült Államok következő elnöke, de hogy hatása az amerikai politikára figyelemre méltó lesz, az egyre valószínűbb.
Pedig Ron Paul első hallásra igencsak radikális programmal állt elő – legalábbis a többi konzervatív jelölthöz képest.
Először is ellenzi az iraki háborút. Azon kevés republikánus képviselő között volt, akik a kongresszusban 2002-ben nem szavazták meg, hogy az elnök katonai erőt is bevethessen Irakban. Álláspontja világos és következetes: elnökké választása esetén azonnal kivonná az amerikai csapatokat Irakból. „Egyszerűen csak bevonultunk. Most meg egyszerűen kivonulunk” – fogalmazott egy televíziós vitában, megjegyezve, hogy sem neki, sem a legtöbb amerikainak nincs felelőssége abban, mi lesz a kivonulás után Irakban, mivel ezt a felelősséget azok a neokonzervatívok viselik, akik a háborút kierőszakolták.
A kampányszlogen is fordulatot sejtet: „Ron Paul-forradalom”.
Egy forradalmár Texasból?
Nos, nem kell e mögé forradalmi ideológiát gondolni. Paul érvelése igazából nem új, sőt nagyon is régi: az alapító atyák gondolkodását idézi. Olyan egy kicsit, mint a köztársaság erkölcsét, értékeit számon kérő orátor a császári Rómában. Szerinte tehát Amerikának semmi keresnivalója a Közel-Keleten, egyáltalán semmi keresnivalója az amerikai határokon kívül. Merthogy a csapatok külföldi állomásoztatása sokba kerül, és ami még inkább ellene szól: kifejezetten sérti az Egyesült Államok érdekeit. Ron Paul Washington és Jefferson elnökök ideáihoz térne vissza, miszerint ne szövetkezz senkivel, ne bonyolódj bele más problémáiba, hogy mindenkivel kereskedhess. Mert így elkerülhető, hogy végül óriási energiákat fordíts a saját magad kreálta „problémák” megoldására. Ron Paul szerint tehát ideje lenne kiszállni ebből az ördögi körből: ha mindenkit békén hagynának, és példát mutatnának a világnak, milyen is egy szabad állam, Amerika vér nélkül sokkal inkább érvényesíthetné befolyását a világ országai között.
De ha mindez túl idealistának tűnne, Paul arra hívja fel a figyelmet: az a világcsendőri szerep, amelyet az Egyesült Államok magára vállalt, egyszerűen nem pénzelhető tovább. Sok billió dolláros immár az amerikai költségvetési hiány, amelyet külföldiek finanszíroznak. Ám Paul szerint nem lehet hülyének nézni a külföldieket huzamosabb időn keresztül. A dollár gyengélkedik, a középosztály az álláshelyek külföldre telepítése és az infláció miatt, valamint a felelőtlen hitelfelvételek következtében eladósodik. Paul szerint az állam szinte sugallja ezt a felelőtlenséget: az adófizetők pénzét elviszi a háború, a külföldre áramló segélyek és nem utolsósorban a felhizlalt államapparátus bürokráciája miatt az állam többet költ, mint amennyi rendelkezésére áll.
Érdekes adalék, hogy Ron Paul kampánybüdzséje, más versenytársaival ellentétben, pozitívumot mutat, nem terhelik hitelek – tehát a politikus, úgy tűnik, ezzel is példát kíván mutatni: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.
A további radikálisnak ható javaslatok ennek tükrében már nem is hatnak radikálisnak, és legfőképp az amerikai libertinus hagyományokat tükrözik. Azokat a hagyományokat, amelyek hiányát a puritán középosztály soraiból egyre többen érzik fájónak az Egyesült Államokban. Ron Paul tehát eltörölné a Fedet (az amerikai szövetségi bankot), mivel úgy látja, a nemzeti valutáról néhány homályos felhatalmazással bíró alak dönt egy titkos márványteremben, amire nem kaptak felhatalmazást a választóktól. Leépítené a CIA-t, az FBI-t, beszüntetné a kábítószer elleni háborút (mivel az szerinte hatástalan, és a polgár el tudja dönteni, mi a jó neki), nem korlátozná a fegyverviselést, megszüntetné az oktatási minisztériumot (mivel szerinte a helyi közösségek joga eldönteni, milyen oktatást szeretnének gyermekeik számára), az egyes államokra bízná, hogy betiltják-e az abortuszt (ő egyébként betiltaná, azon az alapon, hogy az élet a fogantatáskor kezdődik, és éppen ezért a kormányzat vagy egy másik személy nem dönthet valaki más élete felett), a kötelező egészségbiztosítás ötletét pedig sutba dobná, és persze radikálisan csökkentené az adókat.
Nyilvánvaló, hogy egy európai konzervatív számára a fentiek közül nem mindegyik elgondolás elfogadható, és hát nem nehéz megjósolni azt sem, hogy Ron Paul aligha lesz befutó a Republikánus Párt előválasztásán. Ám előretörése sokat elmond arról, hogy kampányával érzékeny területre tapintott: az, ami most van Amerikában, nem egyeztethető össze azzal, amilyennek ezt az országot eredetileg kitalálták. A választók pedig díjazzák bátorságát, hogy ezt ki is mondja.
És hát itt van Ron Paul zseniális kampánya. Elsősorban az internetes közösséghez szól, és az önkéntesek seregére épít. Az interneten keresztül, kis adományokból szedi össze a kampánypénzeit is. (Az októberi bevételeket mutató számláló már több mint egymillió dollárt mutat!) A videomegosztó oldalakon, a blogokon, az internetes fórumokon egyértelmű Paul dominanciája: időben vette észre, hogy a 2008-as választás lesz az első, ahol a fősodor média ellenében is el lehet érni a választókat.
Ebből a szempontból ez a kampány izgalmasabb, mint az Obama–Hillary vetélkedés. És ha én lennék valamely magyarországi párt kampányfőnöke, sürgősen megfigyelőket küldenék a Ron Paul-stábhoz: mert a jövő kampánya elkezdődött.