Lengyel jobboldali háziverseny

Nem hozta túlságosan lázba a lengyelek többségét a tegnap véget ért kampány. Egyrészt az elmúlt jó másfél évtizedben megszokhatták már, hogy nem okvetlenül négyévenként kell az urnákhoz járulniuk. Az idő előtti választások tehát nem tekinthetők különlegesnek. Mint ahogy az is természetesnek tűnik a Visztula partján, hogy a szejm feloszlásával nem áll meg az élet, az ország stabil, s a gazdaság sem nagyon érzi meg ezeket a vargabetűket. A hatalomért folyó kiélezett harcnak így nincs az ország sorsát alapjaiban befolyásoló tétje.
Maga a kampány ennek ellenére persze kemény volt, s nem szűkölködött fordulatokban sem. Szeptember elején, a szejm önfeloszlatásakor azt lehetett hinni, hogy a kormánykoalíció felbomlása körüli botrányok kihatnak Kaczynskiék népszerűségére is, ám a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS), a maga javára fordítva a helyzetet, jól startolt el. Legnagyobb vetélytársa, a liberális gazdaságpolitikai elveket valló jobbközép Polgári Platform (PO) a szituációból korántsem tudott annyit kihozni, mint az elvárható lett volna.
Magyarázza ezt az, hogy a két Szolidaritásban gyökerező párt programjai között nincs túl nagy különbség, ezt a jobboldali üzenetet pedig a PiS markánsabban fogalmazza meg. A két párt vezetőjének összahasonlításából is Jaroslaw Kaczynski jön ki jobban, a PO frontembere, Donald Tusk ugyanis nem nevezhető túlságosan karizmatikusnak. A posztkommunista és szociálliberális erők Baloldaliak és Demokraták (LiD) néven megújult formációja a jó kiállású, ám megkopott, ráadásul italos fellépéseivel a balközép koalíciót sorra kínos helyzetbe hozó exállamfővel, Aleksander Kwasniewskivel próbált új erőre kapni, de nem nagyon tudtak elmozdulni a 10 százalék körüli szintről. Az inkább személyiségekről, semmint programokról szóló kampányba ezúttal nem tudott beleszólni a botrányokba süppedt két volt koalíciós párt, a Lengyel Családok Ligája és az Önvédelem, amelyeknek pedig plakátemberei, Roman Giertych, illetve Andrzej Lepper igazán színes és populista egyéniségek.
A mostani kampány új jelensége, hogy a fő pártok a mintegy egymilliós brit és írországi emigráció körében is rendkívül aktívak voltak, egyébként pedig nagyjából azt mondták, amit két éve. A PiS a korrupcióellenes jelszavakkal operált, s arra épített, hogy kormányzása alatt a gazdaság töretlenül növekedett, a munkanélküliség pedig 18-ról 12 százalékosra csökkent. Kaczynskiék fő bázisa a vidék s a rendszerváltás vesztesei. Az ő köreikben továbbra is hatásos cél a rendszerváltás befejezése, az egykor egymással kiegyező elitek által szőtt, a társadalmi-gazdasági életet irányító korrupt érdekhálózat megszaggatása, de általában a lengyelek többsége a Jog és Igazságossághoz hasonlóan úgy véli, hogy az országnak erkölcsi megújulásra van szüksége. Nagyjából így gondolja ezt Kaczynskiék fő ellenlábasa, a Polgári Platform is, amely így inkább arra apellált, hogy a PiS törvénysértő módon lépett fel a korrupció ellen, s a demokrácia védelme érdekében kell leváltani. Ezzel a jelszóval igyekszik megnyerni a baloldal szavazóinak egy részét is. Szavazóbázisának törzsét a nagyvárosok és a fiatalok alkotják. Figyelemre méltó, hogy mindkét jobboldali erő növelni tudta az elmúlt két évben népszerűségét. Kaczynskiék ezt koalíciós partnereik szavazóinak átcsábításával érték el, míg Tuskék táborát alapvetően a kormányzó PiS-szel szembeni elégedetlenség hizlalta. A tévéviták után a közvélemény-kutatók többsége szerint a Polgári Platform át is vette a vezetést, a végeredmény ennek ellenére nehezen jósolható meg. Az alacsony részvételi arány például egyértelműen a PiS-nek kedvez a meglehetősen szoros versenyben.
No, de jelen pillanatban nem is igazán a győzelem a legfontosabb, állítják az elemzők. Az első hely inkább a presztízs miatt fontos, valójában azonban a kormányképesség, a koalíciós lehetőségek számítanak. E tekintetben egyik nagy erő sincs könnyű helyzetben. Egyedül feltehetően egyikük sem tudja megszerezni a szejmben a többséget, ráadásul könnyen lehet, hogy ehhez a még viszonylag kockázatmentesen koalícióba vonható Lengyel Néppárt is kevés lesz. Egy árnyalatnyival kedvezőbbnek látszik Tuskék helyzete, mivel elmúlt kétéves munkájuk eredményeként Kaczynskiék számára ők tűnnek az egyetlen potenciális partnernek. A Jog és Igazságosság körül ugyanis a parlamentben szép lassan elfogyott a levegő. Kezdődött mindez azzal, hogy a Polgári Platform sikeresen kényszerítette be őket egy rossz koalícióba, amelynek folytatásaként Kaczynskiék szépen ledarálták a két kényszerszövetségest. Tették ezt oly sikeresen, hogy Giertychék és Lepperék feltehetően még a parlamentbe sem jutnak be. Tuskék álma azonban az volt, hogy eközben megroggyan maga a Jog és Igazságosság is, ez azonban nem következett be. Sőt! A PO ellenben nehéz helyzetbe kerülhet, ha a baloldallal kényszerül – s adott esetben a PiS is erre fogja szorítani őket – koalícióba. Ez ugyanis könnyen pártszakadáshoz vezethet. A Gazeta Wyborcza felmérése szerint a Polgári Platform szavazóinak 41 százaléka határozottan ellenzi a nyitást Kwasniewskiék felé, s a többség a Jog és Igazságosságot látná szívesen koalíciós partnerként.
A lengyel választás tehát valójában jobboldali háziversennyé egyszerűsödött, s ezt külföldön láthatóan nem mindenki tudja feldolgozni. A Kaczynskiékkal szembeni, sok esetben belpolitikai indíttatású ellenszenv, a már-már kényszeres beskatulyázás például liberális pártot farag a Polgári Platformból, elfeledve, hogy Tuskék az Európai Parlamentben ott ülnek a néppárti frakció soraiban. Liberálisnak inkább csak programjuk gazdasági része tekinthető, egyébként ideológiájukat az antikommunizmus, egyfajta nemzeti szabadelvűség és természetesen a katolicizmus határozza meg. De így tolja kifelé a sajtó a jobbközépről a leginkább talán az egykori MDF-hez vagy a bajor CSU-hoz hasonlítható nemzeti konzervatív Jog és Igazságosságot is. Így szűkül le Jaroslaw Kaczynski jellemzése is az édesanyjával együtt élő, különc agglegény képpé, elfedve egyenességét, erkölcsi tartását és kiemelkedő politikai képességeit. S a sort még folytathatnánk azzal, miként lett áldozat a korábban ugyanezen balliberális lapok által megvetett Önvédelemből, s miként szelídült Lepper szélsőbalos, titkosszolgálati kapcsolatokkal megvádolt politikusból egyszerűen populistává. A szélsőséges jelző megmaradt azonban a Lengyel Családok Ligája mellett, súlyosbítva a harcias vagy nacionalista katolikus meghatározással.
Az ilyen megközelítés azonban tévútra viszi a lengyelországi helyzetet megérteni akarókat. A Jog és Igazságosság kétéves kormányzását sem lehet botrányok sorozataként leírni, mint azt nemegyszer a média sugallni igyekezett. A IV. köztársaság megteremtésének kísérlete ugyan kudarcot vallott, a korrupciót nem sikerült felszámolni, a múlttal csak részben sikerült szembenézni, s a morális forradalom is elmaradt. Egyrészről e törekvést sikerült lejáratni, másrészt véghezviteléhez nem volt elég erő, idő és tapasztalat. Jaroslaw Kaczynskit azonban nem lehet azért bírálni, mint teszik ezt sokan, mert új Lengyelországot akart építeni, hanem mert ez nem, pontosabban csak részben sikerült neki. A III. köztársaság ugyanis Kaczynskiék nagy kísérletének árnyékában szépen összeomlott. Az építkezést tehát kettőzött erővel kell folytatni, mégpedig a megkezdett irányban.