MSZP-javaslat ütötte ki a biztost

A társadalom nálunk bíróként és nem társként tekint a hajléktalanokra – fogalmazott Vecsei Miklós. A volt hajléktalanügyi miniszteri biztos október 17-én mondott le megbízatásáról, amiért a szociális törvény zárószavazásakor egy hirtelen jött, önálló szocialista képviselői indítványt megszavazott a parlament, ellentmondva ezzel a korábban kidolgozott szakmai koncepciónak. A szakma nem tudta megvédeni önmagát, az eset pikantériája, hogy az illetékes minisztérium is értetlenül állt a történtek előtt. Mindeközben a tél közeledte a politika asztalára helyezi a hajléktalanok helyzetét.

Hajléktalannak azt kell tekinteni, aki körülményeinél fogva képtelen arra, hogy magának és családjának lakást biztosítson – írta elő évtizedeken keresztül a jogszabály, majd úgy változott, hogy a meghatározás már csak az egyént vizsgálja, vagyis hajléktalan a bejelentett lakóhelylyel nem rendelkező személy (kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalanszállás) és az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti. A megfogalmazással kapcsolatban Giczy Gellért, a szaktárca főosztályvezető-helyettese az Országgyűlés szociális bizottságának egyik ülésén azt mondta: világszerte probléma a hajléktalanok számának megállapítása, hiszen még az sem tisztázott, hogy ki számít egyáltalán hajléktalannak, továbbá sok a „rejtőzködő hajléktalan”.
Magyarországon százötvenezren élnek biztos hajlék nélkül, a fővárosban megközelítőleg negyvenötezren, de a szociálisan kisemmizettek köre évről évre nő. Budapest lakosságának két százaléka földönfutó, ami olyan mértékű, mintha egy jól felduzzasztott, ötvenfős iskolai osztályból legalább egy-két ember hajléktalan lenne.
A kormány ez év májusában kérte fel a szakmát – Vecsei Miklóson keresztül –, hogy dolgozzon ki a hajléktalanellátás fejlesztésére stratégiát. Ennek nagy ívű célkitűzései között szerepel, hogy az utcán élő hajléktalanok számát 3000-rel csökkentik, 3500 fő számára a foglalkoztatáshoz kötött önálló lakhatást alakítanak ki 2013-ig. Ami a rövid távú elképzeléseket illeti, a jövő évi tervek arról szólnak, hogy a kormány támogatja a foglalkoztatást, a lakásbérletet, ötszáz lakást biztosít, és többek között korszerűsíti a menedékhelyeket.
A parlament október 15-i ülésén azonban a szociális törvény zárószavazásakor Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) önálló módosító indítványt nyújtott be, amely a hajléktalanok ellátásában olyan irányt mutat, amilyet a hajléktalanügyi miniszteri biztos már nem kívánt felvállalni.
– Elvesztettem volna a hitelemet, ha maradok – fogalmazott Vecsei Miklós. A módosítás úgynevezett bázisszállások fogalmán (ez a kifejezés szakmai körökben nem létezik) bevezeti a hajléktalan emberek sátras elhelyezését, vagyis az általános minimális ellátás, amit a fedélnélkülieknek biztosítani kell, egy sátor. Ezt a megoldást szociális munkások használják, sürgősségi esetekben. De hogy ez törvényben szerepeljen, rendkívül káros. – Ez egy olyan elfogadhatatlan minimum, amelyik a lehető legrosszabb üzenetet hordozza, és a kárát évekig látni fogjuk – magyarázta Vecsei.
A biztos szerint csak társadalmi igenlés mellett lehet a hajléktalanok helyzetét megoldani. – Ha a társadalom kiköveteli a hajléktalanok ellátását, akkor a szakma képes lesz erre egy megoldást találni, ha azonban a gondolkodást az eltüntetés jellemzi, akkor arra nincs semmilyen szakmai válasz – mondta Vecsei. – A társadalomnak ebben a kérdésben társként kell viselkednie, nálunk azonban bírók vannak. Hazánkban hajléktalanpolitikáról csak a rendszerváltás óta beszélhetünk, azelőtt viszont csaknem ötven évig még maga a hajléktalan kifejezés is eltűnt, illegalitásba kényszerült. – A két világháború között a lakosságban élő empátia, szolidaritás, a fedélnélküliek és a rászorultak segítése olyan mértékben élt, hogy az országot teleszőtték a különböző szociális „intézmények” – fogalmazott a távozott miniszteri biztos.
Jelenleg a főváros pályaudvarainak minden szegletében és az aluljárók zugaiban megtűrt, magára hagyott emberek fekszenek, akiknek létét leginkább a megszokás fedi el. Ezzel szemben alig hetven éve Budapest négy pályaudvarán (és 14 vidéki állomáson) pályaudvari misszió működött, és a várost az úgynevezett kis szeretetotthonok hálózata szőtte be, ami az idős, munkaképtelen rászorulók részére nyújtott segítséget.