A Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsolatok egyre feszültebbek amióta Gordon Brown biztonságpolitikai tanácsadója azt tanácsolta a brit miniszterelnöknek: fogadja kétkedéssel a Teherán katonai potenciáljával kapcsolatos amerikai kijelentéseket – erről a Guardian brit napilap számolt be a hét végén. A felmérések szerint Brown a külpolitika terén eddig végrehajtott változtatásait tetszéssel fogadta a közvélemény. Lazította a kapcsolatokat Washingtonnal, kihátrálni készül az iraki háborúból, és Irán ügyében is óvatos. Ez többek között Patrick Mercernek, az árnyékkormány volt biztonságpolitikai szóvivőjének (őt a múlt hónapban nevezte ki tanácsadójának Brown) köszönhető, aki nemrég Irán fővárosában tett látogatása után megállapította: egyre nagyobb aggodalom övezi azokat a bizonyítékokat, amelyek miatt az Egyesült Államok indokoltnak tartja a katonai beavatkozást Iránban. Mercer elmondta: „Amikor Iránban voltam, csak azt hajtogatták a brit hatóságok, hogy óvakodjak attól, amit az amerikaiak mondanak”.
A Guardian írásában arra is felhívta a figyelmet, hogy egy új, a Fehér Házhoz közeli, amerikai milliárdosok által létrehozott neokonzervatív csoport egyre többször ad hangot annak a véleményének, hogy az Egyesült Államok biztonságát fenyegető Iránt meg kell támadni. A Freedom’s Watch elnevezésű csoport bírálói szerint a milliárdosok leginkább Dick Cheney amerikai alelnök nézeteit képviselik. Eddig mintegy 15 millió dollárt szántak olyan médiakampányokra, amelyekben támogatták George Bush elnök iraki stratégiáját. Ezek a kampányok pedig éppen akkor zajlottak, amikor David Petraeus tábornok, az Irakban állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka jelentést tett a washingtoni kongresszusnak a közel-keleti ország helyzetéről. Hirdetéseiben a Freedom’s Watch arra utalt, hogy közvetlen kapcsolat van a 2001. szeptember 11-i terrortámadások és az iraki háború között. Legutóbbi kampányában terroristának nevezi Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt. A Guardian szerint a Freedom’s Watch létrehozásának ötlete a Republikánus Zsidó Koalíció egyik márciusi találkozója után született, amelyen Cheney is felszólalt.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok