Mennyi pénzt költöttek tanulmányokra a balliberális koalíció hatalomra kerülése óta a különböző minisztériumok? – ezt a kérdést teszi fel valamennyi tárcavezetőnek a Fidesz. Ágh Péter országgyűlési képviselő szerint nyilvánosnak kell lennie, hogy 2002. május 27. és 2007. december 31. között a minisztériumok és azok jogutódjai mennyit költöttek tanulmányokra. A politikus attól tart ugyanis, hogy grandiózus öszszeg jön majd ki. A külsős cégek írásos tanácsadására költött kiadások értelmetlennek bizonyultak, azokat elherdálták, hiszen semmilyen tanulmány nem javított az ország helyzetén. Ágh Péter példaként a Balatonőszödön elhangzott Gyurcsány-beszéd utóhatásáról készített tanulmányt említette.
A fideszes politikus úgy fogalmazott, hogy pénz van, csak értelmetlen célokra, luxuskiadásokra, és nem az ország közös céljaira fordítja a kormány. Úgy vélekedett, hogy a tanulmányokat a minisztériumi apparátusoknak, szakértőknek kellene elkészíteniük, mert ezért kapják a fizetésüket. A Miniszterelnöki Hivatal tavaly mintegy 120 millió forintot fizetett ki tanulmányokra, 2002 óta a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány 101,5 milliárd forintot költött el bútorokra, autókra, kommunikációs kiadásokra.
További százmilliárd forint az élelmiszeripar fejlesztésére
