Clemente Mastella szerdán lemondott olasz igazságügy-miniszter tegnap bejelentette, pártja, a centrista Demokratikus Unió Európáért kilép a Romano Prodi vezette balközép kormánykoalícióból, amelyet ezentúl csupán egyes esetekben fog a jövőben támogatni. Távozásával Prodi ingatag koalíciója elveszíti azt a létfontosságú támogatást, amely biztosítja számára a többséget a szenátusban. A felsőházban a kormánynak jelenleg kétfős többsége van, Mastella pártjának pedig három szenátora.
Az igazságügy-miniszter azután mondott le, hogy az olasz sajtó nyilvánosságra hozta, korrupció vádjával eljárást indítottak felesége, Campania régió közgyűlésének elnöke ellen. Prodi nem fogadta el felmentési kérelmét, és döntése visszavonását kérte Mastellától, aki ezután úgy nyilatkozott, fontolóra veszi a kormányfő szavait. Az ANSA olasz hírügynökség azonban egy bírósági dokumentumra hivatkozva később közzétette, hogy a miniszter ellen is vizsgálódnak felesége korrupciós ügyében. A gyanú szerint Mastella rákényszerítette a régió kormányzóját, hogy egyik rokonát nevezze ki egy felelős posztra. Az eljárást egy campaniai város bírósága indította, korrupció és sikkasztás miatt összesen 23 személy ellen, jelentette az MTI. Az ügyben Mastellán és feleségén kívül érintett Mastella egyik fiának apósa, egy rendőrfőnök, valamint a miniszter pártjának több helyi vezetője is.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
