droghasználat
Teljesen nyíltan népszerűsítik a droghasználatot

A KDNP vitára hív. A Kereszténydemokrata Néppárt nyílt társadalmi párbeszédet kezdeményez az integráció gondjairól, arról, hogy mit kellene tenni a cigányság felemelkedése érdekében – mondta Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselő tegnap. Az oktatási tárca államtitkára reagálásában közölte: kész a vitára. Hoffmann Rózsa közölte: kezdeményezésük parlamenti vitanapra vonatkozik, továbbá konferenciák megszervezésére a régiókban. Ezeken a rendezvényeken az Országgyűlés emberi jogi és oktatási bizottsága mellett a cigányság képviselői, pedagógusok, szociális munkások is részt vennének. A politikus úgy vélte, a szaporodó konfliktusok, a mélyülő szakadék, a szemellenzős kormányzati magatartás, a politikailag korrekt beszéd hiánya, a sikertelen oktatási integráció jellemzi ma azt a helyzetet, amelyben a cigányság él.
Azért nem születhetett határozottabb intézkedést lehetővé tevő gyámhatósági határozat a múlt csütörtökön késelő romániai fiú ügyében, mert, bármilyen furcsa, sokáig nem volt egyértelmű: veszélyben van-e, indokolja-e bármi is a családból való kiemelését. Mivel azonban a fiú hamis adatokat adott meg magáról, családját is nehezen találták meg a hatóságok – fejtette ki kérdésünkre Varga Gergely, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Hangsúlyozta: a kétséget kizáró azonosítás csak néhány napja sikerült.
Speciális, azaz zártabb intézetbe, illetve a gyermekvédelmi intézeten belül úgynevezett nevelési felügyelet alá amúgy is csak akkor kerülhetett volna, ha saját vagy mások életét, egészségét közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít. Varga Gergely szerint erre a múlt csütörtöki eset előtt nem volt példa. Még mindig felvetődik ugyanakkor a kérdés: hogy ha hazautaztatása előtt korlátozhatták szabadságát a gyermekotthonban, vagyis egyszerűen rázárták az ajtót, miért nem tették ezt meg előbb? Ez tulajdonképpen az adott nevelő határozottságán, karakánságán múlik – magyarázta a szóvivő –, hiszen a szülők is szobafogságra ítélhetik rendetlenkedő gyermeküket, nincs olyan jogszabály, ami ezt egy gyermekvédelmi szakember esetében tiltaná.
Vélhetőleg szigorítják valamilyen formában a gyermekvédelmi törvény vonatkozó passzusait. A hazai törvényhozás mozgásterét ugyanakkor az uniós irányelvek is korlátozzák. Kifejezetten tiltják például, hogy gyermekeket börtönhöz hasonló körülmények között tartsanak.
Daróczi Dávid kormányszóvivő tegnap elismerte: a hatályos jogszabályok lehetőséget adtak volna arra, hogy a romániai fiú ügyében hatékonyabban járjanak el az érintett hatóságok, a közöttük lévő munka jobb összehangolásával gyorsabban meg lehetett volna találni a megoldást. A szociális tárcánál létrehoztak egy csoportot, amely azt vizsgálja, miként lehet javítani a gyermekvédelmi rendszer hatékonyságát. A büntethetőségi korhatár leszállításáról Daróczi annyit mondott, hogy a kormány előbb tájékozódik az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.