A The Sun, Nagy-Britannia egyik legnagyobb példányszámban megjelenő bulvárlapja hétfőn interjút közölt a miniszterelnökkel a késsel elkövetett bűncselekmények elburjánzásáról. A legnagyobb fejfájást az okozza, hogy a késelések elkövetőinek jelentős része fiatalkorú, nemritkán még a kamaszkort sem érte el. Brown interjújában tűrhetetlen helyzetről beszélt, és az amerikai bűnüldözésben elterjedt „zéró tolerancia” kifejezést használta. Jaqui Smith belügyminiszter február elején törvényjavaslatot terjeszt az alsóház elé az erőszakos bűncselekmények elleni szigorúbb fellépésről. A miniszterelnök azt akarja, hogy a rendőrségnek joga legyen gyanús személyeket tényleges rendbontás nélkül is megmotozni, és hogy akinél sebesítésre alkalmas kést, egyéb szúró- vagy vágóeszközt találnak, az az eddigi gyakorlattal szakítva ne úszhassa meg egyszerű intéssel akkor sem, ha fiatalkorú. A késelések elleni harc egyik eszközeként az a lehetőség is felmerült, hogy fiatalkorúak közreműködésével keríthessenek kézre olyan lelkiismeretlen kereskedőket, akik minden tilalom ellenére fegyverként használható szúró- vagy vágóeszközöket adnak el. Nagy-Britanniában a késsel elkövetett – sokszor halálos kimenetelű – bűncselekmények riasztóan elszaporodtak az utóbbi néhány évben. Alig múlik el hét, hogy a média ne adna hírt késelésekről, amelyeket fiatalkorúak követnek el hasonlóan fiatal áldozatok ellen. A probléma az, hogy a bűnüldöző szervek kezét seregnyi szabály és tilalom köti. A kormány még Tony Blair miniszterelnöksége idején vezette be a sokat emlegetett, „asbo” (anti-social behaviour order) néven ismertté vált intézkedést, amely kijárási tilalomnak és rendőri felügyeletnek veti alá az antiszociális magatartású fiatalkorúakat. Hamarosan kiderült, hogy a bűnözőhajlamú fiatalok – sőt néha még felnőtt rokonaik is – büszkék erre a „belevalóságot” tanúsító büntetésre.
Németországban Ronald Koch, a tartományi választás előtt álló Hessen miniszterelnöke a fiatalkori bűnözésről folyó vita igen érzékeny pontjához érkezett, amikor felvetette a tizennégy éves korhatár csökkentésének lehetőségét a büntethetőség érdekében. Kijelentésével még saját pártján belül is elutasításra talált, holott a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerint e témát nem lehet virtuálisnak minősíteni. A nagyvárosokban erőszakkal fellépő gyerekbandák, a több berlini iskola felügyeletére alkalmazott biztonsági őrök ténye utal e nyomasztó társadalmi jelenség jelentőségére. Statisztikai adatok bizonyítják: a tizennégy évnél fiatalabbak által elkövetett testi sértések száma ötven százalékkal emelkedett az előző esztendők során. Ennek ellenére a kereszténydemokraták elnökségének ülése után Roland Pofalla főtitkár kijelentette: „a CDU nem akar börtönbe vetni gyerekeket”. A Merkel-párt munkacsoportot hozott létre a megelőzés lehetőségeinek kidolgozására. E cél szolgálatában a fiatalkori bűnözéssel foglalkozó szakemberek első helyen említik a szülők felelősségét mind a német, mind a bevándorolt családokon belül.
Bayer Zsolt: Tiltakozzunk az embertelenség és a háború ellen!
