Ma újra nekirugaszkodik a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége, hogy kapitányt válasszon. Eredetileg még az év végéig lett volna üdvös megtalálni a megfelelő embert, hiszen Várhidi Péter megbízatása addig szólt. Az elnökség január 15-i határidővel Kisteleki Istvánt hatalmazta fel azzal, hogy tegyen ajánlatot a kapitány személyére, ám ő egyhetes haladékot kért, ami ma jár le.
Az elnök Bölöni Lászlóval tárgyalt hosszasan, ám neki fejlesztési igazgatói munkakört ajánlott, nem kapitánynak invitálta, Bölöni pedig szakvezetőnek jött volna. (Igaz, egy éve éppen ennek a szöges ellentétéről tett hitvallást.) Rajta kívül Kisteleki elismerten a holland Henk ten Catéval tárgyalt, ám őt a Chelsea-től, ahol alkalmazásban áll, érthetően nehéz lett volna Magyarországra csábítani.
A sajtó még a belga Franky Vercauteren nevét szellőztette meg, ám az MLSZ határozottan cáfolta, hogy tárgyalt volna vele. Legújabban a világvándor Bora Milutonovics neve merült fel, ezt a verziót azonban a szerb szakember tagadta.
Így a nyilvánosság számára ismeretlen, hogy Kisteleki István kit javasol ma kapitánynak, csupán az biztos, hogy a külföldi edzőket részesíti előnyben. Pedig annak idején mintha éppen ez lett volna a legfőbb kifogás Lothar Matthäus ellen. De ha nincs ló, a szamár is megteszi alapon Várhidi Péter is maradhat a válogatott élén. Újabb csavar lenne, hogy ha a történtek után ő már nem kívánna élni a lehetőséggel.
Trump: Még soha nem láttam ilyet
