Minden vádpontban felmentette Hajdú-Bihar megye volt főkapitányát a Szegedi Ítélőtábla tegnap, így Sutka Sándor a korábbi, elsőfokú ítéletben foglalt megrovást sem kapta meg. A vádirat szerint a volt főkapitány azzal követett el hivatali visszaélést, hogy egy gyorshajtó kollégája ellen nem indított hivatalos eljárást. Sutka Sándor harmadrendű vádlott volt az ügyben.
Az elsőrendű vádlottat, Kiss János alezredest, volt megyei közrendvédelmi főkapitány-helyettest a táblabíróság ugyancsak felmentette az ítélőtábla, az ellene, bűnsegédként elkövetett adócsalás kísérlete miatt emelt vád alól. A vádemelés idején hatályos törvények értelmében a rendőrségnek bizonyos feladatokat hivatalból kellett ellátnia; ugyanakkor egy kormányrendelet lehetőséget biztosított arra, hogy az alaptevékenységen túl szerződést is kössenek bizonyos feladatok ellátására, díjazás ellenében. Hajdú-Bihar megyében ez időben két, rendőri munkával kapcsolatos alapítvány működött. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlottak jogellenesen jártak el, amikor különböző cégek felkérése alapján végzett rendőri munkával összefüggésben arra kérték a rendőri tevékenységet igénybe vevő cégeket, hogy a két alapítvány számlájára pénzt utaljanak át. A vádban említett munkák között szerepelt olyan, amikor például forgalomelterelést, rendezvénybiztosítást, rendőri felvezetést és zárást kértek különböző cégek, és a munka ellenértékét az alapítványok számlájára kellett utalniuk.
Az első- és a harmadrendű vádlott esetében az ügyész súlyosbításért, a hetedrendű vádlott felmentésért fellebbezett. Ügyük a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik. Az ítélet a másodrendű vádlott Lelesz György alezredes, akkori debreceni városi kapitány, és a negyedrendű vádlott (Ruszó Gyula ezredest, a megyei főkapitányság volt gazdasági igazgatója) ügyében jogerős.
Dolgozhatnak. A Készenléti Rendőrség parancsnoka tegnap megszüntette azoknak a rendőröknek a beosztásból való felmentését, akiket korábban a Zsanett-ügyben meggyanúsítottak, így újra munkába állhatnak az egyenruhások.

Elindult Szijjártó Péter YouTube-csatornája