Fodor: A koalíció hitelessége elveszett

Noha az SZDSZ már hetek óta óriásplakátokon és külön e célra létrehozott honlapon hirdeti a reformokkal kapcsolatos álláspontját, a népszavazási kampány hivatalosan csak február 2-án indul. Kóka János pártelnök a szabad demokraták országos tanácsának szombati ülése után elmondta, hogy a költségvetés stabilizálódása után 2009–10-ben a növekedés programját kell megvalósítani. A jelszó: adócsökkentés. Fodor Gábor közben egy hét végi lapinterjúban arról beszélt, hogy a kormány, a koalíció és az SZDSZ is elvesztette hitelességét.

Bodacz Balázs
2008. 01. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kóka János szerint már látszódnak az egészségügyi reform első eredményei; ezek között említette a kórházi étkezés minőségének javulását, valamint a mentő és betegszállító feladatok szétválasztását. Hogy ebből a betegek mit éreznek, az egyelőre más kérdés, mindenesetre a pártelnök úgy fogalmazott: „Abban bízunk, hogy az egészségügyi reform folytatódik.” Kóka szerint túlköltekezik az állam, a szervezeti működésen 70 milliárd forintot lehetne spórolni, s ebből óvatos adócsökkentésre is futhatja majd. – Hogy ez milyen szerkezetben valósulna meg, az még a későbbi koalíciós tárgyalások témája lesz – mondta a pártelnök.
A február 2-án induló népszavazási kampány üzenete nem meglepő módon az lesz: három nem a három kérdésre. Kóka azzal volna elégedett, ha pártjának „300 ezer támogatója” a nemek mellé húzná be az ikszet.
Mindeközben Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Népszavának adott interjújában a párt, a koalíció és a kormány hitelvesztéséről beszélt. Fodor szerint ennek személyi konzekvenciái is lehetnek. Mint mondta, a népszavazás után a koalíciónak foglalkoznia kell a kormányátalakítás kérdésével. A jelenlegi miniszter nem tartja kizártnak, hogy 2009-ben újra indul a pártelnöki székért. Úgy fogalmazott, hogy legkésőbb 2008 második felében látni kell az SZDSZ erősödését, mert ez „elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy 2010-ben nyugodtan mehessenek a liberális szavazók választani”. A szabad demokrata miniszter kiemelte, „egyelőre nem stabilizálta magát a párt az ötszázalékos parlamenti küszöb fölött a mögöttünk lévő néhány hónapban”. Szerinte a következő nagy megméretés az európai parlamenti választás lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.