Gyapjas Józsefet a környezetvédelmi miniszter január 15-ével visszahelyezte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatói munkakörébe. Amint arról a Magyar Nemzet többször beszámolt, november 27-én Fodor Gábor eltiltotta Gyapjast a munkavégzéstől, miután kiderült: végzettsége nem elégséges a poszt betöltéséhez. Gyapjas akkor harminc napot kapott arra, hogy tisztázza, rendelkezik-e a munkakör betöltéséhez előírt végzettséggel. A szaktárcától kapott információ szerint a törvényben előírt – a környezetvédelmi és természetvédelmi igazgatási feladatkörhöz szükséges – képesítés meglétét az Oktatási és Kulturális Minisztérium jogi állásfoglalása, valamint a Miniszterelnöki Hivatal közszolgálati főosztályának szakvéleménye is alátámasztotta. Gyapjas József szakirányú posztgraduális végzettségét és egyetemi diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte, és az egyetem által kiállított közgazdász szakképzettséget és főiskolai végzettségi szintet igazoló oklevél megfelel az idevonatkozó kormányrendelet közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettséget megkövetelő előírásának. Információink szerint a munkavégzés alól felmentett előző igazgató, Szabó Sándor a kialakult helyzet miatt munkaügyi bírósághoz kíván fordulni.
Ursula von der Leyen csak a baloldali nagykoalíció támogatásával folytathatja politikáját
