A szlovák környezetvédelmi minisztérium a Duna Bizottsághoz fordul, hogy megoldást találjon a Duna szlovák–magyar határszakaszán fennálló hajózási problémákra. A Szlovák Köztársaság úgy ítéli meg: nem célravezetők a magyar fél intézkedései, éppen ezért nem kíván pénzt költeni a nemzetközi hajóforgalom biztonságát nem szavatoló megoldásokra. Pozsony ezért felkérné a Duna Bizottságot, hogy a szervezet minél előbb tűzze napirendjére a határszakasz hajózhatóságát gátoló állapotok rendezését. A szlovákok beadványukhoz csatolják majd a hágai ítélet végrehajtásáról szóló tárgyalások dokumentációját. Indítványukat ezentúl a megfelelő megoldást kínáló tudományos-műszaki tanulmányokkal is alá kívánják támasztani.
Szlovákia – mely újra a bős– nagymarosi vízi erőmű körüli jogvitában született hágai ítélet végrehajtásáról szóló magyar–szlovák tárgyalások eredménytelenségét emlegeti – szükség esetén felkéri a bizottságot, szabja meg a hajózási feltételek megteremtéséhez haladéktalanul szükséges munkák elvégzését. Ugyanakkor kérelmezni fogja, újítsák meg az „adott szakaszra alkalmazható különleges rendszert, amelynek értelmében a jelzett folyamszakaszon áthaladó hajók illetéket fizetnének” – áll a szlovák környezetvédelmi tárca közleményében. Az illeték nagyságát és a biztonságos hajózás érdekében elvégzendő munkák költségeinek meghatározását a szlovákok a Duna Bizottságra bíznák.
Elindult Győrben az új magyar autó sorozatgyártása
