Modern kori bűnügyek

2008. 01. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan nem néhány órán belül, de mégiscsak átadták hazája gyermekvédelmi hatóságának azt a romániai fiút, aki társaival együtt – a rendőrség szerint – rettegésben tartotta a Blaha Lujza tér környékét. A fiú végül súlyosan megsebesített egy nála valamivel idősebb fiatalembert, mert az nem adta át neki az mp3-lejátszóját.
A szúrás valóságos volt, az összes többi információ a legutolsó pillanatig bizonytalan és állítólagos. Még inkább megfoghatatlan, sőt felfoghatatlan volt az, amit a rendőrség és felügyeleti hatósága, a rendészeti tárca összehordott az ügyben. Először is: honnan tudták, hogy a romániai gyermek még gyermekkorú, vagyis nem töltötte be a 14. évét? Először azt állították, nem sikerült a gyerek személyazonosságát megállapítani. Állítólag emiatt nem küldhették őt haza. Ám a személyazonosságnak meghatározó eleme a születési dátum. Miképpen járhatott el, teljesítette feladatát a rendvédelmi szervezet, ha nem tudta, ki is ez a gyerek? Bemondásra elhitte, hogy csak 12 éves? Az életkor tisztázása nélkül nem létezhet megalapozott hatósági eljárás. Románia pedig nincs olyan messze, különösen, amióta szintén tagja az Európai Uniónak. A határ átjárható, s nem csupán a polgárok, hanem a hatósági ügyintézés számára is.
Válaszra vár az is, megfelelő rendőri jelenlét esetén kialakulhattak volna-e a jelenlegi alvilági viszonyok a Blaha Lujza tér környékén. A minisztérium illetékesei naponta közlik, hogy új szabályozást dolgoznak ki, a fiatalkorúakról külön büntetőkódexet alkotnának. A felnőttkor határát el nem érő bűnelkövetők ügyeivel a nyomozó és az igazságszolgáltató hatóságok elkülönült részlegei foglalkoznának. Külön intézményben történne az ifjak büntetésének végrehajtása is. Az is elképzelhető, hogy a büntethetőség határát bizonyos feltételekkel 14-ről 12 évre leszállítanák.
Csakhogy a 14–18 éves korúak ügyeiben most is a rendőrség gyermekvédelmi osztályai járnak el, a fiatalkorúak cselekedeteit az ügyészség és a bíróság speciális felkészültségű, külön tanácsai ítélik meg. Tökölön pedig – úgy tudjuk – a fiatalkorúak börtöne működik. Lehet ezeket az osztályokat, részlegeket, tanácsokat, intézeteket fejleszteni, tökéletesíteni, sőt kell is, de az egészet felszámolni: aligha. A fiatalkorúak ügyeiben s persze a gyermekelhelyezési perekben intézkedő jogászokat fel kellene készíteni pedagógiai ismeretekből: neveléselmélet, -lélektan, és így tovább. A jogszabály-előkészítőknek is hasznára válna, ha praxist szereznének, mielőtt a joggyakorlat számára teendőket fogalmaznak meg. Fehér holló azonban, ha az egyetemi oktatók és a kodifikátorok leteszik a jogi szakvizsgát. A szaktárca nem egy munkatársa máig is úgy végzi a jogszabály-előkészítést, hogy életében nem vett részt bírósági tárgyaláson.
Arról természetesen nincs szó, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium gyakorlati ismeretek hiányában határozta volna el, a fiatalkorúak kedvéért átszabja a büntető törvénykönyvet. Ez a változtatás propagandacélokból történik. Amenynyiben megvalósulna, csak kárt okozna mindenkinek. Az érintett fiataloknak, az igazságszolgáltatásnak és a társadalomnak is. A büntethetőség korhatárát pedig bűn lenne leszállítani.
A szaktárca felforgató jellegű ötletei elfedik a lényeget: a szocialista–szabad demokrata kormány anyagi, szellemi és erkölcsi értelemben is hihetetlen rombolást végez. A munkanélküliség, a családok megrendült helyzete sokakat kitaszítottá tesz, a jövő bűnözői számára készíti elő a talajt. Nem tudhatjuk, a tizenvalahány éves romániai fiú végül elfogadja-e az otthoni viszonyokat, vagy nemsokára ismét a Blaha Lujza téren találkozhatunk vele. Társai biztos itt maradtak, számuk csak növekedni fog. Mint ahogyan azoké a családi drámáké, gyilkosságoké is, amelyeknek az utóbbi időkben tanúi lehettünk. Az úgynevezett modernizáció „eredményeit” immár jól visszatükrözik a bűnügyi krónikák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.