Már minden megyében megjelent az influenza, az ország hét régiójából ötben pedig már járványról beszélhetünk. Csak Pest megyében 70 ezren, a korábbihoz képest 86 százalékkal többen fordultak orvoshoz az elmúlt napokban – közölte az MTI-vel Jakab Dezső, az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének járványügyi csoportvezetője. A megyén belül a legtöbben Dabas körzetében betegedtek meg.
Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-intézményében látogatási tilalmat rendeltek el péntektől. Almási Ferenc közép-dunántúli regionális tiszti főorvos közölte, a Fejér Megyei Szent György Kórház és Intézményei, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház, a móri kórház, a csákvári Sirály Egészségügyi és Szociális Kht. minden osztályán a tilalom feloldásáig tilos lesz a látogatás. A megyében két és félszeresére, Sárbogárdon és környékén tízszeresére nőtt az influenzás betegek száma az utóbbi időben.
Zalaegerszegen is járvány van, itt háromszorosára emelkedett az esetek száma.
Fontos az oltás. A háziorvosok között 1,3 millió influenza elleni vakcinát osztanak szét a napokban. A szív- és érrendszeri betegségben, a vese-, cukor- és egyéb anyagcsere-betegségben szenvedők, az idősek és a rizikós állapotú gyermekek ezt ingyen kapják. Egyéb esetben a beadás díjával együtt kétezer forint körül alakul az oltás díja.
Bevásárolt magyar értékpapírból a Tisza Párt EP-képviselője
