Perek után összefogás a kisgazdáknál

Munkatársunktól
2008. 01. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy ünnepelte meg híveivel a kisgazdamozgalom százéves születésnapját egy hétvégi rendezvényen Hegedűs Péter, hogy a múlt pénteken a bíróság elsőfokú ítéletként érvénytelenné nyilvánította a posztját a Független Kisgazdapárt élén. A lapunkhoz eljuttatott dokumentumokból kiderül: a Fővárosi Bíróság – alapos, teljes körű bizonyítási eljárás során – úgy ítélte meg: érvénytelenek annak az úgynevezett FKGP-nagyválasztmányi ülésnek a határozatai, amelyre 2005. december 17-én került sor, szabálytalan keretek között. Az ott hozott, immár semmis határozatok között szerepelt Hegedűs Péter újraválasztása elnökké, illetve a mellé rendelt elnökség megválasztása.
Az első fokon révbe ért pert többek között Márkus János, az FKGP Komárom-Esztergom megyei elnöke indította a kisgazdapárt ellen, aki szerint Hegedűs sohasem volt legitim kisgazdaelnök. Márkus a 2005 végén regnáló többi megyei elnökhöz hasonlóan nem lehetett jelen a törvénytelenül összehívott nagyválasztmányi gyűlésen.
Ismert: 2004 közepén, szinte egy időben három olyan nagyválasztmányi ülésre is sor került, amely különböző FKGP-elnökök mellett tett „tanúbizonyságot”. Ez idő tájt (is) kérdéses volt, ki a legitim elnök: Deák József, Réti Miklós vagy épen Kovács István József. A korabeli bírósági bejegyzések szerint mindenesetre Deák József az utóbbit váltotta. Lapunknak Márkus János megyei elnök azt állította, az FKGP Torgyán Józsefet követő elnökei és elnökjelöltjei mind összefogtak a párt valódi feltámasztására, és – ami ehhez elengedhetetlen – az immár első fokon elnöki székéből letett „álkisgazda” Hegedűs ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.