Közel tízéves csúcsot döntött tavaly december végén a regisztrált munkanélküliek száma – derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. December végén 445 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők száma, mely az előző hónaphoz képest 25,1 ezer fős, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 41,6 ezer fős növekedést jelent. Ehhez közelítő számú munkanélkülit legutóbb 1997-ben tartott számon a szolgálat. Az álláskeresők körében a rendszeres szociális segélyben részesülők 2007 decemberében 140 ezren voltak, számuk egy év alatt 20,2 ezer fővel gyarapodott. Az egy évnél hosszabb ideje folyamatosan nyilvántartásban szereplők száma 25 245 fővel növekedett. Éves összehasonlításban tavaly decemberben hatezer fővel, 67 464-re növekedett a nyilvántartásba újonnan belépők száma is.
A Központi Statisztikai Hivatal által publikált gazdaságilag aktív népesség és a nyilvántartott álláskeresők számából levezetett munkanélküliségi ráta egy év alatt egy százalékkal, 10,1 százalékra emelkedett. A területi különbségek tovább növekedtek. A viszonylag jó munkaerő-piaci adottságokkal rendelkező Közép- és Nyugat-Magyarországon minimálisan, míg Észak- és Dél-Alföldön jelentősen, több mint egy százalékkal nőtt a munkanélküliek aránya. Az ország két részre szakadását jól jelzi, hogy miközben az északi és keleti végeken „dübörög” a munkanélküliség, Kiss Ambrus, a nyugat-dunántúli régió munkaügyi központjának vezetője tegnap arról számolt be, hogy a térségben immár veszélyessé válhat a munkaerőhiány.
Lisztes Krisztián nem akármilyen edzőpartnert „talált” magának + videó
