Roham indult a számlatömbökért

Jakubász Tamás
2008. 01. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokan hiába keresték az év első napjaiban az új típusú számlatömböket a boltokban, a készletek ugyanis kifogytak. A hisztérikus felvásárlás azért is meglepő, mert a múlt év július elseje óta csak az új, módosított sorszámmal ellátott nyomtatványok kaphatók. Mint arról korábban már többször is beszámoltunk, 2007. július 1-jétől csak az APEH által meghatározott sorszámú tömböket árusíthatják a nyomtatványboltokban, a tavalyi év első felében előállított számlákat ugyanakkor december 31-ig még felhasználhatták a vállalkozások.
– A rohamnak több oka is van – mondta lapunknak a számlatömbök előállításával is foglalkozó Pátria Nyomda kereskedelmi igazgatója. Nagy Norbert szerint a legfőbb gond az volt, hogy a felhasználók nem kaptak megfelelő tájékoztatást, sokan tehát nem voltak tisztában azzal, hogy a múlt év első felében vásárolt számlatömböket 2008-ban már nem használhatják. Nagy Norbert szerint nem elképzelhetetlen, hogy a pontatlan információk miatt többen a tavaly vásárolt, de a módosult szabályoknak megfelelő tömbjeik helyett is újat vettek. A leginkább azonban az tűnik valószínűnek, hogy a legtöbb számlaadó élt a jogszabályban biztosított lehetőséggel, és régi számlatömbjeit csak az utolsó pillanatban, azaz január elején cserélte le. Nagy kifejtette: számos érintett 2007 elején az egész évre elegendő számlatömböt vásárolt, és így januárra hagyta az új nyomtatványok beszerzését. A vásárlási lázat tovább fokozta az új áfatörvény egyik rendelkezésének félreértelmezése. A jogszabály pontatlan megfogalmazása miatt könyvelői berkekben elterjedt az az elképzelés, miszerint sok esetben nem elegendő egyszerűsített számlát kiadni. Ez az utóbb tévesnek bizonyult szabályértelmezés sokakat arra sarkallt, hogy a már korábban beszerzett egyszerűsített tömbök helyett átutalásos nyomtatványokat vegyen.
Nagy Norbert elmondta: cégük január első három munkanapján kéthavi forgalmat bonyolított le az érintett nyomtatványokból. A társaság a múlt év végén négy hónapnyi készletet halmozott fel, ám január közepére raktáraik kiürültek. A kereskedelmi igazgató arra számít, hogy a kereslet fokozatosan mérséklődik a következő napokban. Hozzátette: információi szerint legfeljebb egy-két nap várakozás után az ország bármely pontján hozzá lehet jutni a számlatömbökhöz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.