Agymosás
Teljes fronton indít támadást az MSZP a népszavazás miatt: „sajtóhirdetések lesznek, telefonos megkeresések, tájékoztató füzetek és kiadványok, internetes tartalmak, rendezvények, találkozók”, mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese. Kampány az igazság ellen.
Nyilvános az új körözési Top 100
Honlapján nyilvánosságra hozta új körözési Top 100-as listáját tegnap a rendőrség; ezúttal nem betűsorrendben állították össze. A korábbihoz képest azt is rögzíti: a keresett személy ellen miért adtak ki elfogatóparancsot, illetve egy-két névnél különös ismertetőjegyet és esetleges felbukkanási helyet is megjelöl. (MTI)
Megmérgezett sasok
Három, feltehetőleg megmérgezett rétisast találtak a Hortobágyi Nemzeti Parkban szerdán, kettő közülük elpusztult. A közelben őztetem volt, vizsgálják, hogy a sasok ettek-e belőle. Január 3-án Jászárokszállás határában került elő húsz fácán teteme. Ezekből 3 parlagi sas és 3 egerészölyv evett. (MTI)
Kényszerleszállás
A leszállópálya előtt földhöz csapódott, és több száz métert csúszott a British Airways Pekingből érkező Boeing 777-es utasszállítója London Heathrow repülőterén tegnap. A gép hajtóművei landolás közben leálltak. Hárman könnyebb sérülést szenvedtek, a gép súlyosan károsodott. (MTI–AP)
Morvai Krisztina könyve
Morvai Krisztina ma 18 órától, Kiskőrösön, a Pátria Klubban (Pozsonyi utca 2.) holnap 17 órától Budapesten a Magyarok Házában (V., Semmelweis utca 1.) mutatja be és dedikálja Magunkfajták című új könyvét. A kötet a helyszínen megvásárolható. Tegnapi számunkban tévesen írtuk Kovács Zsoltnak, Morvai Krisztina Magunkfajták című könyvének társszerzőjének nevét. A hibáért elnézést kérünk. (MN)
TF-esték
Jókai Anna író lesz a TF-esték mai rendezvényének vendége 17 órától (TF-aula, Budapest, Alkotás u. 44.). Közreműködik Bálint Mária színművész. A belépés díjtalan. (MN)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
