Röviden

MTI
2008. 01. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ukrajna kopogtat
Kijev azzal a kéréssel fordult a NATO-hoz, hogy a szervezet áprilisi, Bukarestben sorra kerülő csúcsértekezletén vizsgálják meg az Ukrajna belépéséhez vezető cselekvési programhoz történő csatlakozásának a lehetőségét. Az elnöki sajtószolgálat közleménye szerint az észak-atlanti szervezet főtitkárához írt levelet Viktor Juscsenko államfő, Julija Timosenko miniszterelnök és Arszenyij Jacenyuk házelnök írta alá. (Sz. G.)

Sajátos szlovák demokráciafelfogás
A pozsonyi kormánykoalíciónak a jövőben sem áll szándékában feladni az államigazgatás szerveire gyakorolt befolyását – jelentette ki Robert Fico (képünkön). A szlovák miniszterelnök tegnap leváltotta az Állami Földalap igazgatótanácsának és felügyelőbizottságának valamennyi tagját, s jelezte: az új tagokat ismét a koalíció pártjainak embereiből verbuválják. „A politikában, ha valamelyik parlamenti pártnak hárommal több képviselője van a parlamentben, komplett kormányt állít, és teljes ellenőrzése alatt tartja az államot. Mert hiszen erről szól a demokrácia” – mondta Fico. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.