Buta
Egy becsületes város becsületességre törekvő polgármestere vagyok – közölte tegnap Tóth József, Polgár szocialista vezetője. Kár azért a buta hangfelvételért.
Megverte az apa a gázolót
Rátámadt a sofőrre annak az ötéves gyereknek az apja, akit elütött tegnap egy autós Ózdon. A bántalmazó apa ellen garázdaság miatt eljárás indult. A gyerek – aki vélhetőleg figyelmetlenül szaladt át az úttesten – könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben. (MTI)
Rendőrkézen a patikák kirablója
Tetten érte és elfogta a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn este egy gyógyszertárban azt a férfit, aki több fővárosi patikát rabolt ki vagy próbált meg kifosztani tavaly novembertől egy hónapon át. A 39 éves rabló fegyverrel fenyegetőzve három gyógyszertárból 211 ezer forintot vitt el. (MTI)
Égett a csónakház
Kigyulladt egy csónakház tegnap a fővárosi Római-parton. A tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a lángokat, amelyek feltehetőleg a tűzhelyen felejtett étel miatt csaptak fel. A balesetben senki nem sérült meg, és a sporteszközöket is sikerült kimenteni. (MTI)
Gyorsítana a cseh közlekedési tárca
A jelenlegi óránkénti 130 kilométeres sebesség helyett 160-nal lehet majd száguldozni a cseh autópályák egyes szakaszain egy új törvénymódosítási indítvány szerint. Az éles vitákat kiváltó változtatásokat már kidolgozta a cseh közlekedési tárca, és rövidesen a parlament elé terjesztik a javaslatot. (MTI)
Elsüllyedt egy hajó a brit partoknál
Elsüllyedt egy görög teherszállító hajó tegnap Nagy-Britannia délnyugati partjainál, Devon közelében. Az Ice Prince nevű hajó húsztagú legénységgel és több mint ötezer tonna fűrészáruval a fedélzetén az egyiptomi Alexandria felé tartott. A matrózokat sikerült kimenteni, a baleset okozta környezetszennyezés mértékét még vizsgálják. (MTI)
Elindult Győrben az új magyar autó sorozatgyártása
