Kisgazda megállapodás
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Torgyán Józsefet követő elnökei és elnökségei egységes nyilatkozat aláírásával a párt újjászervezésében és egységesítésében állapodnak meg. Ezt a törekvést segíti elő a Fővárosi Bíróságon 2008. január 18-án meghozott ítélet is, amely a bíróság által korábban képviselőként bejegyzett, de a kisgazdák által meg nem választott Hegedűs Péter ámokfutásának vet véget. A kisgazdapárt megszületésének 100. évfordulóját szombaton ünnepelték meg Budapesten. (MN)
Különgépen utazik Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök holnap Strasbourgba, majd a davosi világgazdasági konferenciára utazik. Itt mások mellett Rupert Murdochkal, a News Corporation elnökével is tárgyal. Gyurcsány különgéppel utazik Strasbourgba, amellyel még aznap továbbrepül Zürichbe, ahonnan autón utazik tovább Davosba. (MTI)
A század csendőrsége a Magyar Gárda
A Jobbik alelnöke, Szegedi Csanád Keszthelyen kijelentette: a XXI. század csendőrsége a Magyar Gárda lesz, valamint a magyar földeket „közel-keletiek” fogják felvásárolni. (MTI)
Feljelentett szóvivő
A Deport ’56 feljelentést tett Varga Gergely, a Fővárosi Főügyészség szóvivője ellen mentő körülmény elhallgatása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az Index birtokába került hangfelvétel szerint Varga volt az, aki 2006 szeptemberében a kőbányai kapitányságon történt rendőri bántalmazások ügyének egyik tárgyalása után azt állította: tudja, hogy kik voltak a rendőr tettesek, de nem ők ülnek
a vádlottak padján. (MN)
Globál Nógrádi Györggyel – Színt vallottak a brüsszeli politikusok
