Ezúttal a 75-ös trolibuszon utazva nézték ki a suhanc rablók maguknak 14 éves áldozatukat, aki, miután a romák leültek mellé, rosszat sejtve a jármű végébe húzódott, majd leszállt az Ifjúság úti megállóban. A fiatalkorú bűnözők azonban hirtelen leugrottak a buszról és körbevették a tanuló fiút. A két, a sértettel egykorú és egy 12 év körüli gyerek egy tíz centiméteres pengéjű késsel fenyegették meg áldozatukat, és arra kényszerítették, ürítse ki zsebeit. Így vették el pénzét és mobiltelefonját. Később a sértettnek sikerült átszaladnia az út túloldalára, ahol bemenekült egy benzinkútra. A kútkezelő elmondása szerint a közelmúltban többször is náluk kerestek menedéket rablótámadások sértettjei.
A XXI. századi útonállást követően a rendőrségi feljelentés során a kirabolt diák a neki mutatott képek egyikén felismerni vélte G. István „Mauglit”, akinek hollétéről Molnár László, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója az esetet követően nem tudott felvilágosítással szolgálni, de amint azt Tafferner Éva, a BRFK sajtófőnöke elmondta: a Blaha Lujza téri szurkáló egész éjjel felügyelet alatt volt, így ő nem lehetett az elkövető. Hogy ki volt, azt egyelőre nem lehet tudni, mert a rendőrség tájékoztatása szerint ismeretlen tettesek ellen folyik a nyomozás, s további információt a nyomozás eredményessége érdekében nem állt módjukban közölni.
Az utóbbi napokban elharapódzott a fiatalkorúak által elkövetett erőszak a fővárosban. Amint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a múlt héten a Vas utcai szakközépiskola egyik diákját verte meg úgy egy – ökölvívó-karrierről álmodó – iskolatársa, hogy a fiú szerzett sérüléseinek következtében később életét vesztette. A tettes másnap önként jelentkezett a rendőrségen. Hétfőn kora délután pedig a IX. kerületi Haller parkban rabolta el mobiltelefonját egy tizenöt éves diáknak három 14 év alatti bűnöző. Utóbbiakat a bűnüldözők még aznap elfogták.
Von der Leyen: csökkenő támogatottság, növekvő elégedetlenség
