Újfajta privatizáció indulhat

Mindenképpen előteremtik a költségvetési törvényben meghatározott, a kormányzati épületek eladásából származó 30 milliárd forintot, még akkor is, ha a kormányzati negyed nem fog megépülni – közölte tegnap Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

Dékány Lóránt
2008. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az a feladatunk, hogy biztosítsuk a költségvetés számára azt a 30 milliárd forintos bevételt, amelyet a kormányzati ingatlanok értékesítéséből irányzott elő a pénzügyminiszter – fejtette ki tegnap Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója. Ez az összeg eredetileg abból folyt volna be, hogy a kormánynegyedbe költöző minisztériumok épületeinek értékesítését megkezdik. Ám erre – mint utólag kiderült – tulajdonképpen nem lesz szükség, hiszen a negyed már biztosan nem épül fel ebben a ciklusban, s Veres János pénzügyminiszter is azt mondta hétfőn: a bevételek az új kormányzati épületek felépítésének költségeit fedezték volna.
Tátrai úgy véli, hogy a 30 milliárd forint nem minisztériumi, hanem kormányzati ingatlanok értékesítésével is elérhető, hiszen egy ekkora tétel a 2007 utolsó napjával megszűnt Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) éves célkitűzéseiben közepesnek számított.
A vezérigazgató egyebek között arról is beszélt, hogy a kormánynegyeddel kapcsolatos szerződések a KVI többi ügyétől eltérően nem kerülnek az MNV hatáskörébe, hanem ebben az esetben jogutódként a Kormányzati Negyed Projektiroda Kft. szerepel majd.
Tátrai Miklós arról tájékoztatott, hogy jelenleg egy vagyonelem eladásáról sincs döntés, még előkészítés szintjén sem, s ez a 24 Volán-társaságra is áll. A tavaly elfogadott vagyontörvény szerint viszont 2008 végéig meg kell kezdődnie a kisebbségi állami tulajdoni részesedések privatizációja. Ezelőtt azonban a tervek szerint gyorsan megszabadulnának azoktól a szavazati hányadoktól, amelyek az egyes társaságokban nagyon kicsi, akár egy egy százalék alatti beleszólást jelentenek az államnak.
Az egységes vagyonkezelőn belül továbbra is megmarad az agrárportfólióért, az ingatlanvagyonért és a gazdasági társaságokért felelős külön szekció, akárcsak korábban a Nemzeti Földalapkezelő, a KVI és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. létezésénél volt. Különbség viszont, hogy az azonos jellegű vagyonelemekre azonos stratégiát dolgoznak ki. Eddig ugyanis például az agrárvagyon elemei mindhárom elődszervezetnél megtalálhatóak voltak, de különböző szemlélettel kezelték azokat. Az agrárportfólióval kapcsolatos ügyekben, ahogy Tátrai fogalmazott, az MNV csak végrehajtó lesz, a valódi döntéseket a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium hozza meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.