Vallomás a műhelyről

Hivatalosan 1987-ben jött létre a Váci Országos Grafikai Műhely, a megszületése huszadik évfordulójára emlékező kiállítás egyik alkotása máris korrekcióra készteti a látogatót: az első grafika, Raszler Károly műve már 1986 novemberében készült Vácott, a vízivárosi tárlat így hát nem is két évtized, hanem immár huszonkét év váci történéseit idézheti meg.

Évente harminc-harmincöt kortárs magyar művész készíthet litográfiát, szitanyomatot vagy rézkarcot a műhelyben a Magyar Grafikusművészek Társasága és a Magyar Grafikáért Alapítvány támogatásával. Ez a szám, no meg a munkát dokumentáló immár mintegy 1200 lapos gyűjtemény önmagában is érzékelteti, hogy Vác pótolhatatlan szerepet tölt be a kortárs magyar művészet értékteremtő folyamataiban. Ezúttal nemcsak a művek ffejezik ki, mit jelent a műhely a grafikusoknak, a kiállításon részt vevő több mint húsz művész majd mindegyike szavakban is megfogalmazta, mint jelent számára a váci grafikai műhely.
Van, aki a klasszikus grafikai hagyományt emlegeti, más éppen ellenkezőleg: a különböző technikákkal való kísérletezés lehetőségét, a harmadik azt, hogy itt vált természetessé számára a sokszorosító grafikában való gondolkodás, a negyedik pedig arra utal, hogy alkotótársnak érezhette magát a művész olyan technikai problémák megoldásában, amelyek komoly kreativitást igényelnek. Neveket sorolnak, a műhelyben dolgozó mesterekét, Nagy Géza, Dömény Csaba, Szabó István, Szabó Gábor, Termann István nevét, Van, aki még a kávé illatát is őrzi emlékei között, van, aki a művészkönyv és a grafikai műhely kapcsolatát méltatja, s van, aki egyenesen úgy fogalmaz, hogy az itteni szakmai útmutatás nélkül nem kaphatta volna meg azokat a grafikai díjakat, amelyeknek azóta tulajdonosa lett. Egy szabad versben megfogalmazott vallomás frappáns sorokkal végződik: „a végén csak mi maradtunk… én / a technikusok, a prések, a kövek, a hivatás. / Hat órakor felkelsz, kilenc órára már készen is a nyomatok, két színben, / tíz órára teljesen felébredsz, bumm! – / előre, bumm! – hátra, litográfia / Valahogy így van ezzel a VÁC-cal, bumm! – előre, / bumm! Hátra és kész a litográfia….”
Bumm előre és bumm hátra … – nemcsak a litókészítést, de a váci grafikai műhely történetét is jócskán jellemezték efféle előre-hátra lendülések, de paradox módon valójában még a megtorpanások sem ártottak, inkább használtak a kortárs magyar grafikának. A műhelyben éppen akkor alakult ki a magas szakmai színvonal, amikor a MAOE lemondott róla, és 1992. január 1-jétől új formában a Nalors Grafikai Kft. működtette tovább.
Mondhatnánk, ma minden a legnagyobb rendben van, ha nem értesülnénk naponta újabb és újabb riasztó hírekről, amelyek egyszerre gátolják az egyéni alkotómunkát, és teszik már-már lehetetlenné a különböző szakmai műhelyek, a rendszerváltozás óta megalakult művésztársaságok működését. A költségek emelkedésével korántsem emelkedett párhuzamosan a megszerezhető támogatás, ez pedig a Vácott dolgozó művészek részéről is egyre nagyobb anyagi áldozatot követel. Azt sem hallgathatjuk el, hogy valójában már 2007-re tervezett a Magyar Grafikusművészek Társasága és a Magyar Grafikáért Alapítvány egy rendezvényt, amely kiállítással, műhelybemutatóval, a szélesebb közönségnek szóló kísérő rendezvényekkel hívta volna fel a figyelmet a kortárs grafika értékeire, a húsz éve működő Váci Műhely fontosságára a váci görög templomban. A tavalyi rendezvény azonban nem jöhetett létre, mivel a Nemzeti Kulturális Alap egyetlen fillérnyi támogatást sem adott rá. Nos, a magyar grafikusok és az őket segítő szakemberek csattanós választ adnak az elutasításra a Vízivárosi Galériában kiállított művekkel, amelyek egy hamarosan elkészülő színvonalas kiadvánnyal kísérve azt jelzik, kormányzati közöny ide vagy oda, továbbra is születnek művek, szerveződnek kiállítások, újra és újra emlékeztetve arra, hogy „Valahogy így van ezzel a VÁC-cal, bumm! – előre, / bumm! Hátra és kész a litográfia…”
(Gondolatok a műhelyről. Vízivárosi Galéria, február 8-ig.)