Zavar támadhat a pályázati források beruházók általi lehívásában a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hanyagsága miatt. Mint azt több, nyugat-magyarországi régióban ipari park fejlesztését tervező vállalkozó is jelezte nekünk, az internetről letöltendő pályázati adatlap kitöltése után az NFÜ rendszere nem adja meg a hitelesítéshez szükséges vonalkódot és sorszámot. Ennek oka rendszerhiba lehet, a pályázni szándékozók tapasztalatai szerint ugyanis a finanszírozás mikéntjére adható válaszok bármelyikét megjelölve „hibajelzés” az eredmény. – Az NFÜ-nek már többször jeleztük, hogy gond lehet az adatlappal. Mindig azt a választ kaptuk, hogy tudnak a hibáról, és másnapra orvosolják, ám nem történt semmi – közölte egy neve elhallgatását kérő pályázó. A határidő egyébiránt január 18., azaz holnap.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük az NFÜ-t is, ám választ csak későbbre ígértek. Az NFÜ információs számán is érdeklődtünk, ahol az ügyfélszolgálat nem tudott a hibáról. Úgy tűnik a hiba nem új keletű, hisz a szóban forgó kérdőívet a 2007. november 5-i pályázati kiírás után bő hónappal, december 17-én töltötték fel az internetre, a hibával tehát azóta érdemben nem foglalkoztak. A pályázati kiírás értelmében az ipari park minősítéssel rendelkező területek infrastruktúrájának, valamint szolgáltatásának fejlesztése céljából 10–400 millió forintra lehetne pályázni, míg az ipari park minősítéssel nem rendelkező vállalkozások maximálisan 300 millió forintot igényelhetnének ugyanezen célra. Ugyancsak 10– 400 milliós összeg hívható le (elméletileg) inkubátorházak létesítésére is – még egy napig.
A 18. születésnapján úgy elkötötte anyu kocsiját a fiatalember, hogy az egész környéken elment az áram
