A bál, a herceg, a mese és a nadrágból kilógó ing

Tizenharmadszor rendezték meg szombaton este a Budapesti Operabált, amelynek díszvendége a világhírű zongoravirtuóz, Richard Clayderman volt. A rendezvény kezdetekor az Andrássy út túloldalán a Dolgozói Akció Centrum (DAC) és az ATTAC Magyarország Egyesület ellenbált szervezett.

Ellenoperabál 2008
Február 2-án a hazai elit újra megtartja az operabált. Ezzel egy időben – szokásunkhoz híven – az Operaházzal szemben, a volt Balettintézet előtt, mi pedig a szegények bálját szervezzük meg – írta néhány nappal a Budapesti Operabál előtt felhívásában az ATTAC Magyarország Egyesület. – Számunkra az ellenbál egyszerre tiltakozás és vidám együttlét is. Mi nem az operabálon részt vevő személyek ellen protestálunk, hanem a társadalmi kirekesztés, a profit őrült hajszolása ellen. Tiltakozunk, mert tudjuk, hogy az immár globálissá fejlődött kapitalizmus hozza létre az újratermelődő egyenlőtlenségeket, az emberi kapcsolatok szétforgácsolását, a társadalom atomizálódását – fogalmazták meg gondolataikat az ellenbál szervezői.
A résztvevők az utcabállal a szegénység és a hajléktalanság ellen is tiltakozni akartak, hiszen úgy vélik, a szegénység a kapitalizmus természetes velejárója. Alapvető oka a verseny, a piacnyitás, a közszolgáltatások leépítése, a tömeges munkanélküliség. Számukra egyértelmű, hogy a társadalom széles rétegeinek teljes kiszolgáltatottsága, a társadalmi kirekesztődés, a szociális gettó világszerte a kapitalizmust jellemzik.
Az operabál és a „rongyosbál” szimbolikusan jeleníti meg a magyar társadalom polarizáltságát, fogalmaztak. „Miközben a magyar politikai, gazdasági és kulturális elit kiválóságai a Bálok Báljának hamisítatlan, mással össze nem hasonlítható atmoszféráját élvezik, mi az úttest túloldalán azért gyűlünk majd össze, hogy bemutassuk a társadalom másik, egyre bővülő csoportját: a hajléktalanokat, a munkanélkülieket, a segélyből élőket, egyszóval a társadalom peremére szorítottakat.” A szervezők pezsgőt, kaviárt nem, de zsíros kenyeret, teát és zenét kínáltak, ami néhány száz fős tömeget vonzott szombaton este az Andrássy útra. (P. Sz. E.)

Mesebeli hercegként léptem be szombaton este az Operaház kapuján, csupán az zavart egy kicsit, hogy lépéseimet az Amúri partizánok című örökzöld bolsevik nóta dallamai kísérték. Hamarosan kiderült azonban, hogy nem a bálon közreműködő zenészek játszották a Vörös Csepel és még sok más mozgalmi dal kíséretében, hanem az épülettel szemben rendezett ellenbál résztvevői. A taxikból kiszálló előkelőségek és az utca túloldalán tüntetők között a rend őrei (?) kordonokat helyeztek el, s volt ott egy igazi Téli Palota is, mégpedig jégből, átlátszó volt tehát az egész, ostromra semmiképpen nem lelkesítette a tömeget. A pazar operaházi menüvel szemben zsíros kenyér és forralt bor mellett ünneplők bállal szembeni ellenszenvét mindenesetre a kiszivárogtatott hírek sem enyhítették, amelyek szerint az idei, sorrendben tizenharmadik operabál is folytatja a jótékonysági hagyományokat, egyebek között 1500 Gundel-gulyáslevest osztanak ki a rászorulók között a Máltai Szeretetszolgálat segítségével, valamint tizenegymillió forintos támogatást adnak a Szent János Kórháznak a vízben szülést megkönnyítő berendezés megvásárlásához. Utóbbi, ha létezik majd egyáltalán a jövőben is a Szent János Kórház, derék dolog, az ételosztás azonban egy picit snassznak is mondható, különösen, ha arra gondolunk, hogy az operabálon, ahová a legolcsóbb jegy 75, a legdrágább 300 ezer forint, 1154 terítéket tettek az asztalokra, s a 2500 forintért kínált tombolából sem néhány darabot adtak el.
A mesebeli operabálnak persze nemcsak a bevételei, de a kiadásai is mesések, hatalmas a szervezőgárda, sokba kerül a valóban csak dicsérhető dekoráció, s aligha jótékonyságból mondott igent a meghívásra a díszvendég, a mesebeli hercegnek elkeresztelt francia zongoravirtuóz, Richard Clayderman, aki egyébként nemcsak zenéje miatt igazi sztár, de valóban rokonszenves ember is. Nem mellesleg az idegeivel sincs baj, ellentétben az idei bécsi sztárvendéggel, aki állítólag az est nagy részét a női mosdóban töltötte, annyira zavarta a média. Claydermant valamilyen furcsa oknál fogva tucatnyi testőr kísérte este tízkor a fekete zongorához, amely mellett nemcsak megnyitotta a bált, de eljátszott egy örökzöld dallamot is.
Állt azonban a bál azelőtt is, mielőtt hivatalosan megnyitották volna. Este kilencre zsúfolásig megteltek a páholyok, s az egyetlen hatalmas táncparketté varázsolt nézőtér-színpadi tér is, ahol a tudósító – tanult kollégája tanácsát megfogadva – igyekezett középre húzódni, hogy lásson valamit a nyitótáncosok produkciójából, majd az azt követő zenei produkciókból. A nyitótáncosok kedvesek voltak, a lányok szépek, még a kicsik és a nagyok, a dagik és a csontsoványak is, Saint-Saëns és Bizet dallamai magukkal ragadóak, az énekesnő is jó volt, csak kosztümje volt illúziórombolóan hiányos ilyen közelről szemlélve. Az Első Magyar Divattervezők Szövetsége kreációit bemutató lányoknál viszont kifejezetten előnyös volt a szokásosnál többet (mindent) eláruló fátyol a keblek előtt.
A hangulat persze ettől még nem forrósodott fel, amikor a zene megkezdődött – Alles Waltzer –, megtelt ugyan táncolókkal a terem, de a vacsora illata lassan visszacsalogatta a páholyokból a földszintre leereszkedett előkelőségeket, közöttük szép számmal megjelent „médiaszemélyiségeket”, főként kormánypárti politikusokat, arrafelé kacsintgató művészeket. Ritkult a tömeg, s ez alkalmat adott a bálozó közönség alaposabb megfigyelésére, a tapasztalatok megfogalmazására, ami a következőképpen foglalható össze: lehet, hogy a bál és a herceg mesebeli volt, a közönség azonban egyáltalán nem. A táncolók nagy részénél a klasszikus táncok ismeretével volt baj, az álldogálóknál pedig sok-sok öltözködési hiba akadt: a hölgyek nagyestélyije között sok volt az unalmas, fantáziátlan darab, az urak közül sokan nem frakkban vagy szmokingban jöttek, de olyan is volt, aki nadrágból kilógatott ingben rótta köreit.
Vacsora után aztán valóban beindult a tánc, a földszinttől a harmadik emeletig. Az asztaloknál a Gundel étterem kínálatában mesébe illő nevekre elkeresztelt ételek szerepeltek Hamupipőke belépőjétől Csipkerózsika és a királyfi esküvői lakomáján át a királykisasszony desszertfináléjáig, ami kétségtelenül megemelte az egész rendezvény színvonalát, akárcsak a vacsorához felszolgált borok, a sok szép fiatal lány vagy Ferenc József és Sissi jelenléte a lépcsőfordulón. Erre azonban valljuk be, igencsak szükség volt a fentiek tükrében. Mint ahogy arra is, hogy éjjel egykor végre kihirdessék, a sok szép között ki is a legszebb az idén (Gál Anikó vidéki diáklány), ami után valóban elszabadulhatott a hangulat…