A húsipar az adóhatóság célkeresztjében

Fokozottan ellenőrzi az idén az adóhatóság a hús- és baromfi-feldolgozással foglalkozó vállalkozásokat s a számítástechnikai és mobiltelefon-alkatrészek kiskereskedelmét is. A tervek szerint a hivatal revizorai a frissen alakult cégek legalább egyötödét felkeresik, ahogy a minimumadót meg nem fizető vállalkozások is számíthatnak adóhatósági eljárásra. A magánszemélyek vagyongyarapodását a tavalyihoz hasonló nagyságrendben ellenőrzik. A hivatal terveiről Szikora Jánost, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökét kérdeztük.

Jakubász Tamás
2008. 02. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindent ellenőriznek. Sajtótájékoztatón ismertette tegnap az adóhivatal, hogy mely területeket vizsgálják az idén. Fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a kereskedelemben és a vendéglátásban tevékenykedők, a revizorok meglátogathatják a gépjármű-kereskedelemmel, e-kereskedelemmel, továbbá az állat-egészségügyi vagy információtechnológiai szolgáltatással foglalkozókat is. Az APEH megkülönböztetett figyelmet szentel az új áfatörvény megfelelő alkalmazásának.


Sokat lehetett hallani az elmúlt hetekben arról, hogy az adóhatóság azoknak az ügyvédeknek és adótanácsadóknak a vagyonszerzését ellenőrzi, akik a múlt évi eljárásokban sikeresen képviselték az adózókat. Eldöntötték már, mely csoportokat vizsgálják ebben az évben?
– Mindenekelőtt szeretnék eloszlatni egy tévhitet. A vagyonosodási vizsgálatok nem arra szolgálnak, hogy sarokba szorítsunk társadalmi csoportokat. Az ellenőrzéseknek az a lényegük, hogy felmérjük: a vizsgált adózónak mekkora vagyona van, és ennek megszerzése milyen kereset mellett volt lehetséges. Ha azt állapítjuk meg, hogy a bevallott jövedelemből vélhetőleg nem futotta volna nagy értékű lakás vagy kocsi megvásárlására, akkor ellenőrizzük a vagyonszerzés jogszerűségét. A kiválasztás szempontjai változatlanok: azokat fogjuk vizsgálni, akik csekély bevétel után adóztak, mégis jelentős összeget költöttek házra, vagyontárgyakra vagy külföldi utazásra. Az adózókat nem szakmájuk szerint választjuk ki, vagyis nem fogunk valakit csak azért megvizsgálni, mert ügyvédként vagy adótanácsadóként dolgozik. Az idén több ágazat vállalkozásait is fokozottan ellenőrizzük majd.
– Melyek ezek?
– Az eddig kiemelten nem vizsgált területek közül csak egyet szeretnék említeni: a baromfi- és húsfeldolgozást. Feltett szándékunk, hogy a Baromfi Terméktanáccsal együttműködve az iparágat megtisztítjuk a visszaélésektől. Ennek érdekében már tavaly is ellenőrzéseket folytattunk. Azért, hogy az átfogó vizsgálatok szakszerűek legyenek, revizoraink alaposan felkészültek az iparág rejtelmeiből. Folytatni fogjuk azoknak a területeknek az ellenőrzését is, amelyeket már régóta figyelemmel kísérünk. Ezek közül fontos kiemelni a mobiltelefon- és a számítógép-alkatrészek forgalmazását. Világszintű jelenség, hogy a kis méretű, de viszonylag nagy értékű elektronikai cikkek értékesítése körül számos visszaélés tapasztalható.
– Új feladatot is kapott az adóhivatal: az idén bejegyzett vállalkozások egyötödét kötelesek ellenőrizni. Milyen szempontok szerint választják ki a frissen alakult cégeket?
– Az év közepétől jelentősen egyszerűsödik a cégalapítás, lényegében órák alatt lehet majd céget bejegyeztetni. A nyugati példák arra figyelmeztetnek, hogy az új szabályokat adócsalásra is felhasználhatják. Előfordulhat például, hogy egy társaságot csak egyetlen ügylet lebonyolítására hoznak létre, aztán a közterhek megfizetése nélkül eltüntetik. Az adóhivatal ezen jogsértések elkerülése céljából az új cégek húsz százalékát ellenőrzi. Elsősorban azokat a társaságokat vizsgáljuk, amelyek tulajdonosai, vezetői korábban már csődbe vittek vállalkozásokat anélkül, hogy adótartozásukat lerótták volna.
– Ez évtől ellenőrzi a hivatal a minimumadót be nem fizető egyéni vállalkozókat és cégeket. Tapasztalataik szerint hogyan befolyásolta az adófizetési kedvet az új rendelkezés?
– Statisztikát még nem készítettünk, de figyelemre méltók az eddig beérkezett adatsorok. Az új szabályok úgy szólnak, hogy azok, akik tavaly veszteségesen vagy csekély nyereséggel gazdálkodtak, dönthetnek: vagy befizetik a korrigált bevételük két százalékának megfelelő adót, vagy kitöltenek egy adatlapot, s vállalnak egy esetleges vizsgálatot. A napokban olvastam az egyik régiónk kimutatását. Ebben az állt, hogy a feldolgozott több mint kétezer vállalkozói adóbevallásból mindössze kettőhöz csatoltak adatlapot. Vagyis a vállalkozások legtöbbje vagy nyereséggel zárta a múlt esztendőt, vagy befizette a minimumadót. Szerintem ez a tendencia érvényesül majd az ország más vidékein is.
– Tavaly több ezer vagyonosodási vizsgálatot indítottak. Eldöntötték már, hogy hány adózó vagyonszerzését ellenőrzik az idén?
– A kormány nem határozta meg az idei vagyonosodási vizsgálatok számát, ám a tavaly elkezdett, de még folyamatban lévő négyezer eljárást szeretnénk befejezni. Azt azonban nem tudom megmondani, mennyi vizsgálatot kezdünk az idén. Az induló eljárások számát jelentősen befolyásolhatja, ha a jogalkotók bizonyos területek, csoportok ellenőrzését írják elő a számunkra. Elsősorban a miniszterelnök közélet megtisztítását célzó csomagjára gondolok. A javaslat elfogadása jelentős ellenőrzési kötelezettsége róna a hivatalra. Az idén indítandó vizsgálatok száma várhatóan nem haladja meg a tavalyit.
– A múlt évben mennyi vagyonosodási vizsgálat indult és milyen eredménnyel zárult?
– Tavaly 15 063 vizsgálatot kezdtünk meg, s közülük 7028 fejeződött be jogerősen. A lezárt vizsgálatokban 15 milliárd forint adóhiányt állapítottunk meg. Első fokú határozatot további 2271 ügyben hozott a hivatal, 1796 ügyben jegyzőkönyvet vettünk fel. A múlt évben megállapított összes adóhiány meghaladta a 42 milliárd forintot.
– Hány adózó élt jogorvoslattal a hivatal határozatai ellen?
– Az elsőfokú határozatok ellen 1509 esetben nyújtottak be fellebbezést. A hivatal jogorvoslati fóruma öt ügyben semmisítette meg az első fok döntését, és 258 esetben rendelt el új eljárást. A másodfokú, jogerős határozatokat 389 adózó támadta meg a bíróságon. A perek közül harmincban született döntés. Mindössze egy esetben helyezte hatályon kívül a bíróság a hivatal határozatát, és négy ügyben kell új eljárást lefolytatni. Az APEH pernyertessége tehát nyolcvanszázalékos.
– Szakmai szervezetek felvetették, hogy tavaly többször is tapasztalatlan, felkészületlen revizorok végezték a vagyongyarapodási vizsgálatokat. Mit gondol ezekről a véleményekről?
– Ahhoz, hogy valaki revizorként dolgozhasson, jogszabályban meghatározott képesítéssel, közgazdasági, számviteli vagy jogi ismeretekkel kell rendelkeznie. A hivatal gondos eljárásban, pályázat útján választja ki a legalkalmasabbakat. Minden vagyonosodási vizsgálatban két revizor tevékenykedik. Az új alkalmazottak csak az egyszerűbb feladatokat láthatják el, ugyanakkor tény, a tavalyi eljárásokban nem túl régóta nálunk dolgozó munkatársak is részt vettek.
– A hivatalt több támadás is érte az elmúlt hetekben amiatt, hogy a forgalmi adóról szóló új törvényről olyan értelmezéseket adtak ki, amivel lényegében jogot alkottak.
– Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy jogértelmezésre csak a jogalkotó szerveknek van lehetőségük. Az APEH-nak mint jogalkalmazónak nincs. Nekünk az a feladatunk, hogy a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségünknek eleget tegyünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.