„A népszavazás az erőszak alternatívája”

Egészen más lesz a következménye a népszavazásnak, ha negyvenszázalékos, és megint más, ha hatvanszázalékos lesz a részvétel – hangsúlyozta Orbán Viktor a TV2 Mokka című műsorában tegnap arra a felvetésre, hogy elképzelhetőnek tart-e előre hozott választást a referendum hatására. A Fidesz elnöke utalt arra, hogy a népszavazás az erőszak alternatívája, hiszen amikor a referendumot kezdeményezték, akkor utcai felfordulás volt a kormány politikájával szemben, és bár a formával nem ért egyet, szerinte ez érthető okok miatt fakadt fel. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sikeres népszavazás esetén a Fidesz valószínűleg március 10-én reggel benyújtja a három kérdés ügyében a törvénymódosító javaslatokat.

Munkatársunktól
2008. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakítva az eddigi hagyományokkal, a volt kormányfő nem klasszikus évértékelő megtartására vállalkozott, sokkal inkább népszavazási kampánybeszédet tartott – állapította meg a Századvég elemzésében. A kutató cég szerint Orbán Viktor a Fidesz szavazói táborán túlmutatóan mozgósítani kívánta a kormányzat tevékenységével elégedetlen társadalmi csoportok tagjait is.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának egyelőre nincs hivatalos álláspontja, de én mindhárom kérdésben igennel voksolok, vagyis kiállok a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése mellett – jelentette ki lapunknak nyilatkozva Veres András szombathelyi megyés püspök. Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról szólt, hogy az egészségbiztosítási törvény módosítása következtében kettészakadhat a magyar társadalom.
Gyurcsány Ferenc jövő hétfőn értékeli az ország helyzetét, de semmi olyat nem mond, amit eddig ne mondott volna, nem ettől lesz „új politika” – írta tegnapi számában a Hírszerző című internetes lap kormányzati forrásokra hivatkozva. Úgy tudják, a miniszterelnök beszédében hangsúlyos lesz a polgárosodás fogalma, amelynek feltételei a tudás, munka, a munka révén megszerzett vagyon és az autonómia. Ezzel szemben az Index című internetes portál úgy értesült, hogy a miniszterelnök hétfőn évértékelő beszédében bejelenti a 2009-es adócsomag tehercsökkentést jelentő néhány elemét. A Pénzügyminisztérium azonban azt közölte, konkrét adócsökkentési tervek még nincsenek.
Részletek a 3. és az 5. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.