Minden Grand Slam-verseny koreográfiája az, hogy az idő előrehaladtával és a mezőny számbeli csökkenésével összesűrűsödnek a sztárok egymás mellé, tehát egyre valószínűbb a csillaghullás. Ami azonban az idei ausztrál nyílt teniszbajnokság női negyeddöntőiben történt, az azért nem teljesen szokványos, hiszen a legnagyobb esélyesek búcsúztak egymás után. Időben először a címvédő, most hetedikként kiemelt Serena Williams. Az amerikai klasszis korábban háromszor (2003, 2005, 2007) nyert egyest Melbourne-ben, ezúttal viszont 1 óra 39 perc alatt, két játszmában vereséget szenvedett Jelena Jankovicstól. Igaz, a számsor alapján az ő ideje jövőre, 2009-ben jön majd újra el, a következő páratlan évben… Korábban a felek 2-2-re álltak egymással, a szerb játékos tehát most vezetést szerzett.
„Tavaly az itteni nyolcaddöntőben kikaptam Serenától, úgyhogy most édes a bosszú. Hihetetlen meccs volt, még mindig remegek, de most már csak megyek tovább előre, mint a sebesült vad” – örvendezett a csípőjét fájlaló Jankovics, aki először jutott el a legjobb négyig az Australian Openen. A fiatalabb Williams lány annál csalódottabban összegzett: „Sok hibát követtem el, nem úgy játszottam, ahogy akartam. Rosszul helyezkedtem, rosszul szerváltam, nem jól választottam meg az ütéseimet, nem találtam a ritmust. Jelena viszont nagyon is a helyén volt, keményen teniszezett.” Elkeseredését fokozta, hogy nem sokkal később a páros negyeddöntőjében is búcsúzott nővérével, Venusszal, miután a 2006-os bajnok kínai Jen Ce, Cseng Csie duó 3:6, 6:4, 6:2-re verte őket.
A kiemelések alapján – Jankovicsot a harmadik helyen rangsorolták – a tegnapi második női egyes negyeddöntő hozta az igazi meglepetést: Marija Sarapova meglepően egyoldalú mérkőzésen, 1 óra 38 perc alatt lesöpörte a kemény pályáról a világelső Justine Henint. A legutóbb döntős, 20 éves orosz szépség 30 nyerőt ütött, és diadalával véget vetett belga vetélytársa nagy menetelésének: a 2004-es melbourne-i bajnok 32 meccs óta őrizte veretlenségét. Utoljára tavaly, a wimbledoni elődöntőben kapott ki a francia Marion Bartolitól. Henin 2002 óta nem veszített el szettet 6:0-ra, de most elkapta a förgeteg, amit nem is tagadott:
„Nagyon magas színvonalon játszott ma Sarapova. Jobban szervált, és sokkal agresszívebb volt, mint én. Nincs mit szépíteni, egyszerűen jobban játszott. Nehéz folyamatosan a csúcson lenni, ráadásul az elmúlt napokban nem volt teljesen rendben a térdem. Ellenfelem ma mindent jobban csinált, mint én.” Sarapova boldogan öszszegzett: „Ez volt az egyik legjobb meccsem, amit valaha játszottam. Minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Az az alapállásom, hogy megpróbálom hibára késztetni mindenkori ellenfelemet, nem pedig csak várom, hogy történjen valami. Nem vagyok passzív játékos, ezzel együtt azért igyekeztem türelmes lenni.”
A férfiak első negyeddöntőjében a papírforma érvényesült: Rafael Nadal simán nyert a finn Jarkko Nieminen ellen. „Nem játszottam kirobbanó formában, de ma ez is elég volt. Nagyszerű érzés először bejutni itt az elődöntőbe” – nyilatkozta a spanyol klasszis, aki a döntőbe jutásért a torna idei meglepetésemberével, Jo-Wilfried Tsongával játszik. A 22 éves, világranglista-38., színes bőrű, francia fiatalember többek között búcsúztatta a 9. kiemelt brit Andy Murray-t, 8. kiemelt honfitársát, Richard Gasquet-t, most pedig a 14. helyen rangsorolt orosz Mihail Juzsnyijt. Érdekesség, hogy mérlege Nadallal szemben pozitív: a tavalyi US Openen a 32 között legyőzte őt.
Eredmények. Férfiak, negyeddöntő: Nadal (spanyol, 2.)–Nieminen (finn, 24.) 7:5, 6:3, 6:1; Tsonga (francia)–Juzsnij (orosz, 14.) 7:5, 6:0, 7:6 (8-6). Nők, negyeddöntő: Sarapova (orosz, 5.)– Henin (belga, 1.) 6:4, 6:0; Jankovics (szerb, 3.)–S. Williams (amerikai, 7.) 6:3, 6:4.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
