Abszurdisztán válaszúton

Semmi olyat nem mondott tegnap Orbán Viktor a Fidesz-frakció előtt tartott nyilvános beszédében, amit saját kútfőből ne tudtunk volna. Mindazonáltal az ilyesfajta médiaesemények nem haszontalanok, hiszen segítenek strukturálni azt a gyalázathalmazt, amely évek óta folyamatosan ömlik ránk kormányzás meg reform címszó alatt. Orbántól még ellenségei sem vitatták el soha, hogy rendszerező elme – ám egy logikátlanná tett rendszerben a legkristályosabb logika is korlátozott érvényű. Lassan két esztendeje ugyanis Abszurdisztánban, a hazugság tartományában élünk, ahol a tudatos megtévesztés ingoványára építették a hatalom kastélyát. Ebben a birodalomban az észérvek módszeres sorolása mellett legalább olyan fontossága van a lélek karbantartásának is. Lelkierő nélkül lehetetlenség fejét venni a szervezett hazugságnak, hiszen tapasztalataink szerint immár sem az elégtelennek bizonyult alkotmányos fékekben, sem az erkölcs kényszerítőerejében nem bízhatunk. A demokratának egyetlen fegyvere maradt a demokrácia meghazudtolóival szemben: az eltökélt következetesség.
A Fidesz elnöke rég látott olyan arcátlanságot, mint akkor, amikor a kormány közpénzből kampányol. Mi meg folyamatosan ezt látjuk. Még élénken emlékezhetünk a balfél folyamatos háborgására, amikor a reális, össznemzeti teljesítményt tükröző Széchenyi-terv óriásplakátjain háborodott fel a haladó értelmiség – ám most, amikor a szociális népszavazás ügyében az MSZP és az SZDSZ pártkampányát költségvetési pénzekből gondolják lebonyolítani, úgy lapulnak, mint nyuszi a fűben. Az írástudók árulása mára olyan méreteket öltött, hogy már önmagában szétfeszíti a demokrácia kereteit.
Orbán szerint azt kell elérni, hogy a szavazás érvényes és eredményes legyen, s nem érdekes, hogy korábban ki kire szavazott. Márpedig a hazugság kormányának nincs más esélye, mint a protestindulatok felkorbácsolása – a tényektől teljességgel függetlenítve. Borítékolható, hogy Juhász Ferencék meg Kóka Jánosék kampánya nem a vizitdíjról meg a tandíjról fog elsősorban szólni, hanem magyargárdázásról meg hasonlókról. A dobozdíjat sem azért vezetik be, mert „elment a józan eszük”, hanem hogy azt mutassák a szavazópolgárnak: nem félnek, sőt inkább tőlük kell félni. Foggal-körömmel próbálják majd megakadályozni a társadalombiztosítás jövőjéről szóló törvény ügyében történő véleménynyilvánító népszavazás kiírását is – legfeljebb odateszik majd ezt is a többi alkotmánysértésük közé.
És mégis, mégis fáradozni kell. Járom az országot, s mindenütt azt a kérdést szegezik nekem: mit érünk a háromigenes népszavazás akár elsöprő sikerével is? Én meg kénytelen vagyok azt mondani, hogy formálisan ugyan semmit, hiszen a totális vereség sem kényszeríti azonnali távozásra a hazugság és rontás kormányát – a morális legitimitását azonban szét lehet zúzni. Számukra ez semmit nem jelent, hiszen egész működésükből egyetlen könynyed mozdulattal kiiktatták az etikumot – nekünk viszont, akiknek romjaiból kell majd újjáépítenünk ezt a leharcolt országot, a morális kiindulópontot jelentheti. Itt sikerülhet visszavenni Gyurcsány Ferenctől azt az ajándékot, amit érdektelenségünkkel ama december ötödikén hullajtottunk az ölébe.
Orbán Viktor szerint az első igennel az emberek a saját önbecsülésüket állíthatják vissza, a másodikkal kimondják, nem ők tehetnek arról, hogy Magyarország ide jutott, a harmadikkal pedig azt nyilvánítják ki: a hazugságoknak nem lehet helyük a közéletben. Úgy legyen. Jelzem, ez utóbbi kritériumot a jövőben mind az új Orbán-kormányon, mind a további kabineteken szigorúan számon kérjük.