Aktatáska

Krúdy a kulináris élvezetek írója, Berda a zabálós életöröm költője. Ha Kosztolányi a toll arisztokratája, akkor poétánk az írás csavargója. Az újpesti költő életéről és művészetéről Bicskei Éva készített dokumentumfilm-trilógiát, a tavalyi szemlén vetítették az első részt, az idein, kedden mutatták be a másodikat és a harmadikat (A hatalom és a költő – Berda József, illetve A zarándok angyal – Berda József című alkotásokat).
Az ezerkilencszázhúszas évek végétől a hatvanas évekig ívelő vagy inkább bukdácsoló pályájú, jobbára elfeledett Berda József így írja le önmagát, miután Aba-Novák Vilmos vásznán megpillantotta portréját:
Éppen ilyen vagyok, ily nagygyomru állat, / Eltaláltad, dagadt, a züllött pofámat. / Szőke csibész ez itt, s mint te, pocakra hajlamos. / Úgy röhög a disznó, hogy szinte dallamos. // Bár kicsinyt magadat pingáltad belém: / minden mozdulat ott ragyog a helyén! / Torz és szép pofa ez. Kamasz és bő hassal áldott, / Ki veled együtt sajnálja le ezt a bölcs világot.
Szókimondó, őszinte ars poétikája ez egy majdnem proletár, majdnem csavargó, majdnem szerzetes alkotónak.
Ki volt Berda? Skatulyába tuszkolni nem érdemes, művészete egyedi, iskolát, stílust nem követett. Fiatalon szerzetesnek készült (haláláig vallásos maradt), de Újpest munkásai, inasai, segédei között találta meg a helyét, ha otthonát nem is. Versben támadta a nyilaspárt helyi vezetőjét a harmincas években, de később gúnyverset írt Sztálinról is, elítélte a kommunizmust. Csordán kívüli maradt, Diogenészként gúnyolta és kritizálta a világot maga körül, de nem haraggal, hanem szelíd, lemondó mosollyal az arcán.
Negyvenöt után nyomorgott, ágyrajáróként lakott egy idős aszszonynál a Gellért utca 31. szám alatt. Harminc évig mosakodott ugyanabban a zománca vesztett lavórban, feküdt ugyanabban a kopott ágyban. Kevéske ruháját magán hordta, ballonkabátja alól kikandikált pucér lábszára, mivel rövidnadrágot hordott, mint valamely Rejtő-regény hőse. Egy iskolában mosatott magára, amikor az intézményt rajtaütésszerűen államosították, holmiját is zár alá vették. Földeák József, az írószövetség egykori titkára látva rongyosságát különleges segélyt utalt ki neki, majd új ruhákkal is ellátta. Amikor Földeák néhány hét múlva megpillantotta Berdát, a költőn az új öltözék ugyanolyan gyűrötten, kopottan lógott, mint a régi.
Szerette a hasát ez a csavargó poéta, meg a jó itókát is. Amikor 1944-ben elnyerte a Baumgarten-díjat, megkérdezték, mi változik meg ezzel az életében. „Eddig egy liter bort ittam esténként, ezentúl kettőt fogok” – jött a válasz. Ez nem tréfa! címmel hírlapban kínálta verskéziratait egy-egy üveg italért. A szigligeti alkotóházban egyszer kulcslyukon keresztül meglesték. A tükör előtt állt, és egy demizson bornak misézett.
Kosztolányi, ez a kifinomult, érzékeny ember szinte ellentéte Berdának, mégis jó barátok voltak. A Hajnali részegség szerzője szerette a vágáns poéta szókimondását, földhözragadt természetességét, a legőszintébb magyar költőnek nevezte. Aktatáskát ajándékozott Berdának, aki nagyon büszke volt az adományra, és ebben tartotta kéziratait. Versei mellett elemózsiáját tárolta még e táskában: kenyér, szalonna, pálpusztai sajt, só, bors és pirospaprika szinte mindig volt nála. Az étkek szeretete így nyomott hagyott a versein is, nem csupán átvitt értelemben.
Berda tehát nem igazán volt alkalmas társasági feladatok ellátására, bár egyszer mégis felkérték, fogadja ő a finn nagykövet asszonyt. Kapott kölcsönöltönyt, majd megjelent a finn fajáték bemutatón, ahol a küldött büszkén magyarázta, hogy nekik milyen egyszerű játékaik vannak. „Nekünk is vannak egyszerű játékaink! – közölte Berda, majd ujját nyújtotta a hölgynek. – Húzza meg bátran!” A gyanútlan diplomata meg is tette, mire a vagabund poéta elszellentette magát. A dologból botrány kerekedett, Berdát pedig soha többé nem kérték fel hasonló feladatra.
Négy évtizeddel halála után készült filmtrilógia életéről és művészetéről. Az első rész általános portrét rajzol Berdáról. Ebben a részben megszólal Bella István költő, Domokos Mátyás irodalomtörténész és Sellei Zoltán előadóművész is, akik már nincsenek közöttünk. A második darab Berda hatalommal szembeni viszonyát mutatja be, a „szabadság súlyáról” szól, a mindig, minden körülmények között vállalt „csordán kívüliségről”. A harmadikban az ötvenes, hatvanas évek meghatározó személyiségeivel láthatjuk együtt a művészt.