Férjhez adnák Dorottyát a kaposváriak hét végi farsangi vigasságán, ám miután a kétnapos program rendezői nem tudták eldönteni, hogy az öregedő kisaszszonyt a város melyik báljában szabadítsák meg a pártától, Dorottyának a somogyi megyeszékhely főutcáján végigvonuló maskarás menetet vezető hintóban kell szépnek és csábosnak mutatnia magát. A három évtizedes múltú kaposvári farsang első napján a Somogy megyei Csurgón segédtanítóskodó Csokonai Vitéz Mihály életművét idézik meg az irodalomkedvelők. A költő énekelt verseit péntek délután szabadtéri színpadon szólaltja meg a váci Strófa együttes, este a város főterén álló Csokonai-mellszobornál gyertyafényes tisztelgést tartanak, majd egy népszerű kávézó irodalmi estjén literátorok idézik fel a víg poéta munkásságát. Szombaton a látványos farsangi felvonuláson kívül szórakoztató rendezvényeken vigadhat a város apraja-nagyja.
Míg a „Kaposi” Farsang harmincadik éve az egyik legmegbízhatóbb vonatkoztatási pont a hamvazószerda előtti időszakban, addig Szegeden gyanúnk szerint hagyomány születik: az idén először rendezik meg a kocsonyafesztivált a böjt előtti utolsó nagy falatozás céljából. A disznótorossal, a dél-alföldi kocsonyákkal, a lucskos káposztával és a csülökpörkölttel, nem is szólva a jó alföldi pálinkáról és a forralt borról, kulináris élvezetekben most várhatóan Szeged viszi a prímet. A tegnap kezdődött kocsonyakóstolóra vasárnap 23 óráig várják a látogatókat.
A hagyományos busójárás is elindult tegnap Mohácson, ahol a következő napokban rettenetes maszkokban riogatják a telet az egymással versenyző csapatok. A főutcán rendezett népművészeti vásár és a vasárnapi gyermekkarnevál után szabad farsangolás, majd a busók seregszemléje, busóavatás következik. Az állatbőrbe bújt fiatalok hétfőn a város minden szegletébe bekukkantanak ijesztő álarcukkal, de a téltől kedden vesznek csak végleg búcsút. A farsangtemetés negyed háromkor felvonulással indul a Kóló térről. A máglyagyújtással és a koporsó elégetésével nemcsak a telet, de a halált is igyekeznek távol tartani maguktól a mohácsiak.
A karneváli hagyományok állnak a középpontjában a holnap délelőtt kezdődő szentendrei farsangi fonónak is: a téli játékokon Cibere vajda megküzd Konc királlyal, lesz tuskóhúzás, farsangi maskara és persze alakoskodás.
Alakoskodók és ínyencségek
Szegeden kocsonyafesztivállal, Mohácson busójárással, Kaposváron Csokonai Dorottyájával, Szentendrén tuskóhúzással búcsúztatják a telet. Az idén meglepően rövidre szabott farsangi időszak miatt összetorlódott programok az ország minden pontján jobbnál jobb szórakozással kecsegtetnek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!