Alig jut védőfelszerelés

Még nem kapott választ a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) nyílt levelére, amelyben Bencze József országos rendőrfőkapitánytól várják a választ a golyóálló mellények hiányának és alkalmatlanságának tisztázására. A rendőrség a következő években öt-hét milliárd forintért tervezi új egyenruhák beszerzését, egyénre szabott, vagyis használható védőfelszerelés azonban valószínűleg nem jut majd minden rendőrnek. Előzetes letartóztatásba helyezték és kihallgatták az esztergomi rendőrgyilkosság gyanúsítottját, tettét bevallotta, panasszal nem élt.

Urbán Péter
2008. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre nem kaptunk választ arra a levélre, amelyben Bencze József országos rendőrfőkapitánytól a golyóálló mellények helyzetének tisztázására, valamint az elhunyt esztergomi kolléga halálának okára, a felelős megnevezésére kértünk választ – tudatta lapunkkal Szima Judit, a TMRSZ főtitkára. Szomorú, hogy miközben a magyar rendőrség a magyar polgárokon számon kéri a törvény betartását, közben munkáltatóként nem tesz meg mindent dolgozói egészségének, életének védelméért, tette hozzá. Januárban már tiltakozott a szakszervezet az ellen, hogy miközben több milliárdért új egyenruha bevezetését tervezik, addig az egyenruhások biztonsága nem megfelelő, eszköztáruk hiányos.
Még 2006 elején 110 millió forintot áldozott a rendőrség 3836 darab, lejárt szavatosságú Kirasza típusú lövedékálló mellény védelmi fokozatának és műszaki használhatóságának helyreállítására. Ezek az eszközök öt évig védik meg viselőjük testét, azután a bennük található úgynevezett kevlár anyag kiszárad, és papírhoz válik hasonlóvá. Mivel sok védőeszközből kivágták a lejáratát mutató címkét, a rendőrök nem lehetnek biztosak abban, hogy a felszerelés megvédi az életüket. Az esztergomi rendőrgyilkosság után az egyenruhásoknak az ország több helyén is golyóálló mellényeket osztottak ki, a csapatszolgálatra alkalmasak sem használhatók, ezek mellett repeszgránát ellen védő eszközöket is kaptak. Ezek végképp nem hatásosak a járőrre esetlegesen leadott lövés felfogására, és alkalmatlanok szolgálati munkára.
Emlékezetes, tavaly januárban a március 15-re való felkészülés idején több ezer flakon könnygázspray-t, fém- és műanyag bilincset, rendőrbotokat, tonfákat, útzárakat és elektromos szócsöveket vett az állam, bruttó 115 millió forint értékben. Később a csapatszolgálati alegységek számára 75 millióért szereztek be paprikaspray-t, paprika-utántöltő oldatot hét, újratölthető palackot pedig 42 millióért. Ötvenmillió forintnál több jutott könnygázgránátra, több száz millió pedig csapatszállító és más járművek beszerzésére. Ütés- és vágásálló testvédő készletből – ez nem golyóálló – 2070 darabot vettek, nagyjából 360 millió forint értékben. Ősszel a schengeni alapból 315 millióért Izraelből vásároltak vízágyúkat, ezek árát azonban idén júniusban valószínűleg vissza kell fizetni. Lövedékálló mellények beszerzéséről nincs tudomásunk.
Kihallgatták és előzetesbe helyezték B. Miklóst, aki hétfőn halálosan megsebesített egy rendőrjárőrt, közölte Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A férfi beismerő vallomást tett, panasszal nem élt. Nyilatkozott tettének szándékáról, ez érdemi védekezésnek számít, a vizsgálat eredményéről a későbbiekben lehet majd többet tudni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.