n Neszméri Sándor (Pozsony)
Mától szigorúan ellenőrzik azokat a volt szovjet tagköztársaságból származó külföldieket, akik tartózkodási vagy munkavállalói engedéllyel tartózkodnak Szlovákiában – jelentette be szombaton Ján Packa országos rendőrfőkapitány. Pénteken délután ugyanis lövések dördültek el a pozsonyi Polus City Center Long Benn nevű vendéglőjében, óriási riadalmat keltve a szlovák főváros zsúfolt bevásárlóközpontjában. Több százan az utcára menekültek, a nagy erővel helyszínre vonuló rendőrség körbevette az épületet. Ám a lövöldözés egyetlen áldozatán kívül a vitatkozó társaság többi tagja elmenekült. A rendőrségnek a szemtanúk számoltak be arról, hogy az összecsapásnak sebesültjei is voltak, ők és még egy társuk egy piros színű Range Roverrel távoztak a helyszínről. Az ügyeletes rendőrparancsnok azonnal körözést adott ki, lezárták a városból kivezető utakat, a lakosságot pedig figyelmeztették: veszélyes, felfegyverzett bűnözőkről van szó, senki ne próbálja feltartóztatni őket. A felhívás döntő fordulatot adott a nyomozásnak, jelentkezett ugyanis a keresett gépkocsi tulajdonosa, egy pozsonyi fiatalember, aki elmondta: véletlenül járt a helyszínen, a három orosz akcentussal beszélő idegen váratlanul ugrott a kereszteződésben álló kocsijába. Arra kérték, vigye el őket a pozsony-ruzinovi kórházba, mert megsérültek.
A rendőrség ugyan nem engedte el a fiatalembert, de a forró nyom igaznak bizonyult. A kórházban megtalálták a három orosz állampolgárságú férfit, közülük kettejüket lőtt sebbel vették fel az orvosok, sőt, az egyiket már műtötték is, mert életveszélyes mellkasi sérüléseket szenvedett. A műtét sikeres volt, s tegnap Rút Gerzová, a kórház szóvivője már arról informálta a sajtó képviselőit, hogy mindkét sebesült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben, és rendőri őrizet mellett további megfigyelés alatt tartják őket a kórházban. A lövöldözést sérülés nélkül átélt személy információi alapján a rendőrség gyors intézkedéssel, a késő esti órákban további három személyt vett őrizetbe.
A vizsgálat első eredményeiről szombaton este Ján Packa elmondta: klasszikus alvilági leszámolásról volt szó: csecsen és dagesztáni származású orosz állampolgárok között tört ki a lövöldözés. Packa szerint első alkalommal fordult elő, hogy külföldi alvilági csoportok Szlovákia területén estek egymásnak. Hozzátette: szigorú ellenőrzés alá vonják a tartózkodási vagy munkavállalási engedéllyel Szlovákiában élő, volt szovjet tagköztársaságból származó személyeket. Vizsgálják, miből élnek, milyen pénzforrásokkal manipulálnak, s amennyiben bármi gyanúsat észlelnek, kitoloncolják őket az országból. A nyomozás még tart, ezért nem közölhet a rendőrség további részleteket. Annyit lehet tudni, hogy pisztolyból és skorpió típusú géppisztolyból lőttek egymásra az oroszországi alvilág tagjai. Kész csoda, hogy a Polus látogatói közül senki sem sérült meg.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!