Az élőbeszéd a kezdő írók csapdája

Csernus mágikus könyvet írt, vagyis olyan speciális szöveget hozott létre, amellyel tudatosan megsebesíti, maradandóan érzékennyé teszi az olvasót bizonyos látásmódokra, összefüggésekre. De nemcsak sebez és rombol, hanem folyamatosan ott áll az olvasó mellett, és adja az erőt a szembenézésekhez. Egy ilyenfajta „hatékony” könyvnek óhatatlanul más a felépítése, a nyelvi logikája, mint a megszokott pszichológiai témájú könyveknek. Fejezetekre tagolódik ugyan, de nincs szó sem linearitásról, sem analitikus megközelítésről.
Csernus nem hajlandó elválasztani a nőiség témáját a férfiságtól, a gyermekségtől, a szülői és az alapvető emberi mivolttól. Mint egy bulldog, „aki” jó nagy darabot kiharapott a zsákmányából, körbe-körbenyargal az egész hóbelevanccal minden egyes fejezetben. A szöveg szándékoltan élőbeszédszerű, és mint a legtöbb hosszú monológ, olykor fárasztó és modoros. Mintha Csernusnak is hiányozna időnként egy másik szólam. Az élőbeszéd-szerűség amúgy a kezdő írók csapdája. Idő, mire rájönnek arra, hogy ha élőben hatásosak is bizonyos nyelvi fordulatok, papíron nem mindig mutatnak jól. A szerző bevezetőjében azt írja, a hatás érdekében, tudatosan használ trágár fordulatokat. Délvidéki és erdélyi magyarok beszédében megfigyeltem, hogy biztos stílus- és arányérzékkel alkalmaznak olykor az anyaországban a nyilvánosság előtt alig kimondható kifejezéseket. Az elmúlt évtizedek gyakran indokolatlan irodalmi és hétköznapi trágársága ezzel a kifejezésmóddal azonban élesen szemben áll. Csernus nyelvezete a kétféle attitűd között imbolyog. Hol működik, hol pedig értő, érzékeny szerkesztésre szorul.
(Dr. Csernus Imre: A nő. Jaffa Kiadó, 2007, 3490 Ft.)