Az öngólkirályt nem koronázzák meg

Pintér Patrick
2008. 02. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szédületes látvány lehetett, ahogy hat évvel ezelőtt a madagaszkári bajnokságban szereplő Stade Olympique de l’Emyrne futballistái egymás után rugdosták a labdát saját kapujukba az AS Adema elleni találkozón, meg sem állva egészen 149-ig, mivel nem tudtak napirendre térni egy szerintük téves játékvezetői ítélet felett. Tettükkel mindenesetre örök időre bérelt helyet szereztek maguknak a rekordok könyvében, mint ahogy sok más labdarúgó is eme kétes dicsőség kapcsán válhatott a sportág emlékezetes figurájává.
A nyolcvanas–kilencvenes évek olasz válogatottjának védőjátékosa, Riccardo Ferri egyenesen specialistának számít ezen a téren, pályafutása alatt ugyanis nyolcszor talált saját kapujába Serie A-s mérkőzésen, míg a német Bundesligában hat öngólig jutott Manfred Kaltzot egyenesen „öngólkirálynak” nevezik arrafelé.
Pentti Kekkolának még ezt is sikerült túlszárnyalnia, a finn játékos 1986-ban öt öngólt jegyzett egy idény alatt; hasonló bravúrra csak az angol Middlesbrough-ban futballozó Robert Stuart volt képes még az 1934–1935-ös bajnokságban. Itthonról Kuttor Attila teljesítménye érdemel említést, aki a 2004–2005-ös szezonban, a Fehérvár játékosaként négy alkalommal késztette megadásra saját kapusát.
Az egy mérkőzésen lőtt legtöbb öngól tekintetében a belga Staf van den Buijs verhetetlennek tűnik. A Germinal Ekeren védője három öngólt vétett 1995 decemberében az Anderlecht elleni bajnokin, így csapata 4-2-re simán kikapott. Ha nem ennyire peches, az Ekeren meg is nyerte volna az összecsapást… Az angol Chris Nicholl 1976 márciusában azt a bravúrt vitte véghez, hogy az Aston Villa–Leicester City bajnoki mérkőzésen négy gólt is szerzett, igaz, a végeredmény így is csak 2-2 lett. Válogatott mérkőzésen az olasz Sandro Salvadore három perc alatt vágott kettőt saját csapata hálójába 1970-ben, Spanyolország ellen (2-2), aminek következtében Ferruccio Valcareggi azonnal ki is tette a nemzeti együttesből, a Juventus hátvédje ezért lemaradt a mexikói világbajnokságról.
Hihetetlen sorozatot produkált a Leicester City védője, Frank Sinclair is, aki 1999-ben egymást követő két hét végén is saját kapujába talált, ráadásul a mérkőzések utolsó perceiben, így csapata az Arsenal és a Chelsea ellen is fontos pontokat hullajtott el. Az 1993–94-es szezonban játszott utoljára a német első osztályban a Wattenscheid gárdája, amely annak is köszönhette akkori búcsúját, hogy játékosai a 28. és a 31. forduló között, éppen a sorsdöntőnek számító játéknapokon vétettek sorozatban négy öngólt. A Bayern München egykori hátvédje, Helmut Winklhofer pedig az ARD tévéadó szerint egyenesen a hónap gólját szerezte az 1985–86-os idény augusztusi nyitó fordulójában, amikor a Bayer Uerdingen ellen 1-0-ra elveszített mérkőzésen 35 méterről védhetetlenül ágyúzott Jean-Marie Pfaff kapujába.
Szerencsétlen mozdulat döntött az angol FA-kupa 1987-es és 1991-es fináléjában is, előbb Gary Mabbutt (Tottenham), majd Des Walker (Nottingham) is öngólt lőtt a hosszabbításban, csapatuk pedig kikapott. A 2001-es UEFA-kupa legendás döntőjének 116. percében az Alavés védője, Delfi Geli csúsztatott saját hálójába, így a trófeát az 5-4-re diadalmaskodó Liverpool szerezte meg. Érdekes az angol Jonathan Woodgate esete is, aki 2004 nyarán szerződött a Real Madridhoz, ám sérülése miatt csak jó egy évvel később debütálhatott a királyi gárdában. Pechjére rögtön öngóllal kezdett a Bilbao ellen, s végül még egy piros lapot is begyűjtött.
Sokkal rosszabbul járt a tragikus sorsú kolumbiai Andrés Escobar, akivel azután végzett tucatnyi pisztolygolyó, hogy az 1994-es egyesült államokbeli vb-n öngólt jegyzett a házigazda elleni csoportmérkőzésen. A szemtanúk közé tartozott a játékos barátnője is, akinek elmondása szerint a gyilkos a dél-amerikai kommentátorok szokását utánozva hosszú Góóóól!-t kiáltott, mielőtt leadta a halálos lövéseket. A dél-afrikai Pierre Issa épp bőrrel megúszta, pedig róla négy évvel később két labda is bepattant a franciákkal vívott vb-találkozón. Igaz, a hivatalos statisztika szerint a második találatot Thierry Henry jegyzi.
Gary Neville és Paul Robinson, az angol válogatott védelmének két oszlopa is képtelen gólt hozott öszsze Zágrábban 2006 októberében, a Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Ha az a fránya fűcsomó nem éppen a kapus lába előtt változtatja meg a labda útját, az idén nyáron talán az angolok is ott lehetnének az Eb-n.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.