Az RMDSZ már nem bízik Toróban

2008. 02. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Kolozsvár)

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megvonta a politikai bizalmat Toró T. Tibor parlamenti képviselőtől a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén. A döntés megerősítette az RMDSZ állandó bizottsága tavaly született határozatát, amely azzal indokolta a honatya ellen foganatosított szankciót, hogy a képviselő Tőkés László mellett kampányolt a Romániában november 25-én rendezett európai parlamenti választás idején. „Az RMDSZ novemberben azért kampányolt, hogy a szövetség képviselői bejussanak az Európai Parlamentbe, Tőkés László pedig ne jusson be. Aki a református püspök kampányában vett részt, az az RMDSZ mandátumszerzését próbálta megakadályozni” – ismertette Markó Béla elnök a testület ülésén, miért javasolja a bizalommegvonást Torótól.
Különben az SZKT tagjai közül többen követelték a köztudottan Tőkéssel rokonszenvező Temes megyei honatya kizárását, mások szerint azonban már a bizalom megvonása is rossz üzenetet hordoz a választóknak, akik nem pártszerű működést várnak el az RMDSZ-től. Toró T. Tibor szerint a döntés nem az erdélyi magyar politikai szervezetek megegyezése, hanem a pártosodás irányába mutat. „Azt jelzi, hogy az RMDSZ konfrontatív stratégiával kíván nekivágni a helyhatósági választásoknak, holott arra kellene koncentrálni, hogy a romániai magyarságnak erős képviselete legyen a politikai életben” – jelentette ki Toró.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.