Az új polgár

Újra nekiveselkedett a minden tragikus nagyságtól megfosztott magyar Sziszüphosz. Nekem ugyan nem hiányzott, mégis rögzítem a tényt: azzal, hogy hónapok óta nem emelkedett napirend előtt szólásra a parlamentben, s a tavalyi utolsó és az idei első ülésen sem értékelt, a kormányfő a demokratikus magyar közélet bevett gyakorlatát szakította meg. Nem csak ezzel, persze. Gyurcsány Ferenc nem igazán magával ragadó tegnapi évértékelő beszédében (a viszonválaszban azért visszatért cinikus arroganciája, ahogy úriemberségből oktatta vitapartnereit – hol válság van, ott válság van) nyugdíjba küldte az országot felforgató, abszolutista reformert, s nem előzmény nélkül meghirdette a polgárosodás fontolva haladó politikáját. Diktátumok helyett majd bevonják az érintetteket az alaposan előkészített, megrágott döntésekbe. Ilyet már ígért.
Nézzük a szöveget egy kicsit közelebbről! Átkozottul nehéz másfél év volt, amelyet meghatároztak az örökölt kényszerek, sokan csalódtak a koalíció korábbi támogatói közül is, hallhattuk. Arról már nem esett szó, hogy saját maguktól örökölték azokat a bizonyos kényszereket. A szónok az átalakítások eredményeit sorolta, miközben kerülte a közgazdászok által stagflációnak (lassú növekedés felpörgő inflációval) nevezett jelenség fenyegetésének említését. A munka, tudás, tulajdon hármas jelszó köré épített ideológiai alapvetés (Az új miniszterelnök után Debreczeni József talán már írja Az új polgár című könyvét) igazi bravúr: egyszerre plagizálja a Fidesz 1998-as és az MDF 1990-es – szabadság és tulajdon! – programját. Ha baloldali lennék, hiányérzet gyötörne.
Az adócsökkentésről alig hallottunk konkrétumokat, oktatásügyben jórészt a korábbi ígéretek ismétlődtek, ám a tulajdonszerzés terve kétségkívül új elem. A részletek kidolgozatlansága miatt azonban itt is csak találgathatjuk a valódi szándékot. Figyelemelterelési kísérlet, gumicsont, amivel a kormány úgy tehet, mintha adna, vagy legalább adni próbálna valamit a mostanában inkább csak sanyargatott polgároknak? Esetleg a maradék állami vagyon tőzsdére vitelének, privatizációjának, külföldi kézre játszásának ravasz előkészítéséről van szó? Egy biztos: a magánosítás Magyarországon előrehaladt, akkora vagyon nincs már az állam kezén, amivel jól lakhatna sok százezer, netán millió ember. Egyszer volt Budán kutyavásár. Akkor, amikor például a jelenlegi miniszterelnök az anyós által irányított bank kölcsönéből tett magáévá áron alul milliárdos értékű állami tulajdont. Ráadásul Gyurcsány szerint kiveszik a polgárok számára kedvező (?) feltételekkel megszerezhető vagyontárgyak köréből a stratégiai cégek többségi tulajdonát. Alighanem akkor járunk jobban, ha ez a terv is a legutóbbi kampányban beígért nagy gyurcsányi földosztás sorsára jut.
A miniszterelnök tehát a neoliberális ihletésű kormánypolitika baloldali korrekciója helyett a rivális erő ideológiáját tulajdonítaná el a részleteket illetően egyelőre homályos tartalommal. Új politika helyett a kormányzás új, nyugodtabbnak remélt szakaszát hirdette meg az elbizonytalanodott, hitevesztett ember benyomását keltő, de a hatalomhoz a régi elszántsággal ragaszkodó szónok. Csak az nem világos, hogy mitől is hozna ez a kis stílusváltás minőségi fordulatot a kormányzásban. Igaz, a baloldal vezére Őszödön már megvallotta: „Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem.” Talán most mégis sikerül? Hihet benne, aki hinni akar.