Az új polgár

2008. 02. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra nekiveselkedett a minden tragikus nagyságtól megfosztott magyar Sziszüphosz. Nekem ugyan nem hiányzott, mégis rögzítem a tényt: azzal, hogy hónapok óta nem emelkedett napirend előtt szólásra a parlamentben, s a tavalyi utolsó és az idei első ülésen sem értékelt, a kormányfő a demokratikus magyar közélet bevett gyakorlatát szakította meg. Nem csak ezzel, persze. Gyurcsány Ferenc nem igazán magával ragadó tegnapi évértékelő beszédében (a viszonválaszban azért visszatért cinikus arroganciája, ahogy úriemberségből oktatta vitapartnereit – hol válság van, ott válság van) nyugdíjba küldte az országot felforgató, abszolutista reformert, s nem előzmény nélkül meghirdette a polgárosodás fontolva haladó politikáját. Diktátumok helyett majd bevonják az érintetteket az alaposan előkészített, megrágott döntésekbe. Ilyet már ígért.
Nézzük a szöveget egy kicsit közelebbről! Átkozottul nehéz másfél év volt, amelyet meghatároztak az örökölt kényszerek, sokan csalódtak a koalíció korábbi támogatói közül is, hallhattuk. Arról már nem esett szó, hogy saját maguktól örökölték azokat a bizonyos kényszereket. A szónok az átalakítások eredményeit sorolta, miközben kerülte a közgazdászok által stagflációnak (lassú növekedés felpörgő inflációval) nevezett jelenség fenyegetésének említését. A munka, tudás, tulajdon hármas jelszó köré épített ideológiai alapvetés (Az új miniszterelnök után Debreczeni József talán már írja Az új polgár című könyvét) igazi bravúr: egyszerre plagizálja a Fidesz 1998-as és az MDF 1990-es – szabadság és tulajdon! – programját. Ha baloldali lennék, hiányérzet gyötörne.
Az adócsökkentésről alig hallottunk konkrétumokat, oktatásügyben jórészt a korábbi ígéretek ismétlődtek, ám a tulajdonszerzés terve kétségkívül új elem. A részletek kidolgozatlansága miatt azonban itt is csak találgathatjuk a valódi szándékot. Figyelemelterelési kísérlet, gumicsont, amivel a kormány úgy tehet, mintha adna, vagy legalább adni próbálna valamit a mostanában inkább csak sanyargatott polgároknak? Esetleg a maradék állami vagyon tőzsdére vitelének, privatizációjának, külföldi kézre játszásának ravasz előkészítéséről van szó? Egy biztos: a magánosítás Magyarországon előrehaladt, akkora vagyon nincs már az állam kezén, amivel jól lakhatna sok százezer, netán millió ember. Egyszer volt Budán kutyavásár. Akkor, amikor például a jelenlegi miniszterelnök az anyós által irányított bank kölcsönéből tett magáévá áron alul milliárdos értékű állami tulajdont. Ráadásul Gyurcsány szerint kiveszik a polgárok számára kedvező (?) feltételekkel megszerezhető vagyontárgyak köréből a stratégiai cégek többségi tulajdonát. Alighanem akkor járunk jobban, ha ez a terv is a legutóbbi kampányban beígért nagy gyurcsányi földosztás sorsára jut.
A miniszterelnök tehát a neoliberális ihletésű kormánypolitika baloldali korrekciója helyett a rivális erő ideológiáját tulajdonítaná el a részleteket illetően egyelőre homályos tartalommal. Új politika helyett a kormányzás új, nyugodtabbnak remélt szakaszát hirdette meg az elbizonytalanodott, hitevesztett ember benyomását keltő, de a hatalomhoz a régi elszántsággal ragaszkodó szónok. Csak az nem világos, hogy mitől is hozna ez a kis stílusváltás minőségi fordulatot a kormányzásban. Igaz, a baloldal vezére Őszödön már megvallotta: „Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem.” Talán most mégis sikerül? Hihet benne, aki hinni akar.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.