Baloldali offenzíva az átvilágítás ellen?

2008. 02. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egybehangzó bukaresti vélemények szerint az ellenzéki szociáldemokraták és a kommunista titkosszolgálat, a Securitate volt ügynökeinek összefogása áll a román alkotmánybíróságnak az átvilágítási törvény alkotmányellenességéről hozott döntése mögött. A taláros testület a múlt héten a szekus besúgónak nyilvánított üzletember-politikus, Dan Voiculescu fellebbezése nyomán úgy foglalt állást: a jogszabály alapján létrehozott, és a parlamentnek alárendelt átvilágítóbizottság (CNSAS) működése ütközik az alaptörvénnyel, mivel „párhuzamos igazságszolgáltatási szervként” fejti ki tevékenységét. A törvény atyjaként emlegetett Constantin Ticu Dumitrescu azonban úgy vélekedik: a határozat mögött a kommunista múlttal való leszámolás fékezésében érdekelt román baloldal áll, hiszen az alkotmánybírák kilencven százaléka korábban a PSD-ben politizált, a párt egyik honatyja pedig olyan módosító javaslatot terjesztett a parlament elé, amely megtiltaná az átvilágítóbíráknak, hogy bárkiről kimondják: együttműködött a politikai rendőrséggel.
A CNSAS tagja hozzátette, a taláros testület – amely a jogszabályt támadó korábbi fellebbezéseket elutasította – bizonyára megriadt attól, hogy a Securitate kétmillió dossziéja fölött rendelkező testület számos ügyész és törvényszéki bíró ügynökmúltját leplezte le, és hamarosan következtek volna az alkotmánybírák is. Tegnap az átvilágítóbizottság tevékenységét ellehetetlenítő döntés hatására tucatnyi civil szervezet kezdeményezésére mintegy félezren tiltakoztak Bukarestben a „kommunista restauráció” és a „jogállam elleni merénylet” miatt; a tüntetők közül többen „Ion Iliescu a romániai tolvajok atya” feliratú transzparenst lobogtattak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.