Biztonságos kirándulás bibliai tájakra

Bár a múlt héten többször is havazott Jeruzsálemben, azért nem ez a jellemző – kellemes tavaszba érkezik az, aki februárban látogat el a Szentföldre. Izrael olyan, mintha megelevenedett volna a képes Biblia: a több ezer éves kultúra azt is megérinti, aki nem zarándokútra ment, hanem egyszerű turistaként látogatott oda.

Mankó. Forintot még a bankban sem lehet váltani, de az eurót és a nála jóval kedveltebb dollárt sok helyen elfogadják. A legolcsóbb megoldás a bankkártyás fizetés, az nem kerül pluszpénzbe, és a dombornyomott kártyát még a sivatagi oázisban is elfogadják. Ha mindenképpen készpénzre van szükségünk, mindenhol találunk automatát. A sékel nagyjából 50 forint, a tel-avivi buszjegy most pontosan annyiba kerül, mintha itthon a BKV-val utaznánk. A benzin is annyi, mint itthon, a vécék mindenhol tiszták, az autópályák ingyenesek (egyetlen kivétellel, az országot észak–déli irányba átszelő hatossal, amely használata után postán küldik a számlát). Ha repülővel megyünk Izraelbe – és az utasok zöme így utazik –, vegyük komolyan azt, hogy indulás előtt három órával kint kell lenni a terminálon. A szigorú és időrabló biztonsági ellenőrzés miatt még így sem biztos, hogy elérjük a gépet.

Mindjárt az elején érdemes tisztázni, hogy Izraelbe utazni nem öngyilkos vállalkozás. Ha például idegenvezető által irányított úton veszünk részt, minden pillanatban tökéletes biztonságban vagyunk: a fő turistacélpontok, a kereszténység zarándokhelyei biztonságosak. Van néhány szabály, amit érdemes betartani: lehetőleg ne menjünk Gázába vagy a palesztinok által ellenőrzött területekre, kerüljük a zsúfolt helyeket, ne szakadjunk el a csoporttól, és mindenekelőtt ne essünk pánikba, ha egy hátizsákos barna bőrű embert látunk, minden bizonnyal munkába igyekszik, nem az életünkre tőr. És ne féljünk a fegyveresektől sem, hiszen azért vannak ott, hogy megvédjék a hozzánk hasonlóan békés szándékú embereket.
Pár sorral elébb említettem az idegenvezetőket. Az igazán szerencséseket Simon Segali kalauzolja át az országon. Az energikus öregúr Székely Lászlóként Budapesten látta meg a napvilágot, majd megjárta a haláltáborokat, aztán költözött Izraelbe. Gyönyörűen beszél magyarul, mindenről eszébe jut valami hazai kötődés. A cezariai romok között, az amfiteátrum színpadán elénekli a Hazám, hazám áriát (operaénekes is volt egy tel-avivi társulatban), a Maszadán pedig úgy mondja el a zsidó nemzet hősies, ám eredménytelen harcát a római túlerővel szemben, hogy nekünk óhatatlanul is Eger vára jut az eszünkbe. Mindkét hely különben Heródeshez kötődik – előbb a semmiből egy százezer lakosú fővárost épített fel hét esztendő alatt, az „Utolsó bástya” pedig azért épült, hogy akár évtizedekig megvédje őt a zsidók elől. Ma már lanovka visz fel a Holt-tenger fölé magasodó sziklavárba, ahol a zsidó lázadók évekig tartani tudták magukat a rómaiak ellen, hogy aztán a rabszolgaság helyett az önkéntes halált válasszák. Ráadásul úgy szervezték meg, hogy a legnagyobb bűnt, az öngyilkosságot csak egyetlen embernek, a legutolsónak kellett elkövetnie.
A Maszadáról leereszkedve álljunk meg valamelyik oázisnál a Holt-tenger környékén. Ha szerencsénk van, zergét látunk a sziklák között, a habokban pedig megtapasztalhatjuk a lebegés különleges érzését – a tengerszint alatt csaknem négyszáz méterrel levő víz sótartalma tízszer nagyobb a többi tengerénél. A belőle kinyert ásványi anyagokból pedig világhírű kozmetikumok készülnek, igaz, nem árulják olcsón őket. És innen nem messze van Kumran, ahol egy pásztorfiú ötven évvel ezelőtt rátalált az elmúlt évszázad talán legfontosabb leletére, a holt-tengeri tekercsekre.
Látogassunk el a Genezáret-tóhoz, a kenyér és a hal szaporításának helyére, valamint a hegyi beszéd templomához. Menjünk el Názáretbe, hogy aztán a Jordán folyó mentén megérkezzünk a kötelező látnivalóhoz, Jeruzsálem városába. A három világvallás szent helyén felsorolni is lehetetlen az ott található látnivalókat. Lényeges, hogy ezeken a helyeken lehetőleg ne turistaként, hanem zarándokként viselkedjünk – ha sikerül elrugaszkodnunk a földi vágyainktól, fantasztikus lelki élményekben lehet részünk.
Ha elegünk van a történelemből, kapcsolódjunk ki Tel-Avivban. A modern világváros ideális hely a szórakozni vágyóknak: a belvárosban egymástól gyalogosan is könynyen bejárható távolságra vannak a művésznegyedek, a divatos bevásárlóutcák és a zsibongó piac, a Carmel.
Ha időnk engedi, egyik nap látogassunk el a Tel-Avivval összenőtt Jaffába. Pontosabban fordítva, hiszen a kikötőváros volt előbb: a nagyvárost 1909-ben alapította hetven izraeli telepes, akik kiköltöztek az arab többségű középkori városkából. Érdekes módon nem Jaffa régi belvárosa, hanem Tel-Aviv bizonyos házai váltak a világörökség részévé a Németországból kitelepült zsidók által felépített, Bauhaus stílusú épületek miatt.
A szép fekvésű település (jafó ezt jelenti héberül) óvárosa az államalapítás idején, vagyis hatvan évvel ezelőtt igen leromlott állapotban volt, kábítószeresek és hajléktalanok birtokolták. A hatóságok érdekes megoldást találtak a rehabilitációra: negyvenkilenc évre művészeknek adták bérbe, az épületek rekonstrukcióját kérve fizetségül. A program kitűnően sikerült, a városrész ma az izraeli művészet központja. Érdekes az is, miért negyvenkilenc év a bérleti idő: a Tóra szerint ugyanis ha valaki ötven évig művel egy földet, az utolsó évben az a tulajdonává válik. Negyvenkilenc év után ugyan újrakötötték a szerződést, de a jelentéktelen módosítások miatt az már újnak számít, így a telkek köztulajdonban maradtak.
Az estéket semmiképpen ne töltsük a szállodában, hiszen Tel-Aviv éjszakai élete meghökkentően színes és zsibongó. Fantasztikus kocsmák, élő zenés klubok (az egyikben januárban a szerencsések Kiss Erzsi Zenére kortyolhatták a sört), hangulatos teraszok várnak, csak egyetlen dolog okozhat kellemetlenséget: nyugat-európai árakon mérik az italokat. Egy üdítő egy ezres, a sör ezerötszáz, a koktélok kétezerről indulnak. Ha enni akarunk, európai jellegű étteremben nem ússzuk meg fejenként tizenöt dollárnál kevesebből. A keleti konyha remekeit már valamivel olcsóbban, de a hazai gyrosáraknál jóval drágábban kóstolhatjuk meg. Az ország különben a csoportos turistákra van kitalálva – személyautóval parkolóhelyet találni nehéz és drága (az itthoni jogosítványt elfogadják az autóbérlésnél), és a belépők is olcsóbbak, ha csoportosan vásároljuk meg őket. Hogy legyen fogalmuk az árakról: a cezariai romok meglátogatása hat dollárba, a Massada (lanovkával) tizenhétbe kerül fejenként. Sok helyen (Jeruzsálemben különösen) még a templomok is fizetősek, így az egyhetes kirándulás alatt jó 70-80 dollárnyi belépődíjjal számoljunk.