Csaknem elvérzett tavaly az építőipar

Jelentősen, 14,1 százalékkal maradt el 2007-ben az építőipari termelés az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ágazat mélyrepülése minden valószínűség szerint folytatódik, a szerződésállomány-volumen ugyanis 28,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2006-ban. Mádi László (Fidesz) szerint még nem értük el a gödör alját.

Bodacz Péter
2008. 02. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem minden tekintetben rosszabb évet zárt az építőipar, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a 2007. esztendőt értékelő felmérése szerint a termelés az év egészét tekintve 14,1 százalékkal volt alacsonyabb a megelőző évinél. Különösen riasztók az év végi adatok: az ágazat 2007 decemberében 20,8 százalékkal maradt el a 2006 decemberében elért teljesítménytől.
A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése éves szinten ötödével esett vissza, míg az épületgépészeti szerelés és a befejező építés termelése is mérséklődött 1,6, illetve 3,3 százalékkal. Az épületek építésének mennyisége 9,8 százalékkal, az egyéb építményeké 20 százalékkal csökkent a 2006-oshoz képest. Ez utóbbiak visszaesését – jegyzi meg a KSH jelentése – a korábbi években gyorsan bővülő és a termelés egynegyedét kitevő út- és autópálya-építések ütemének csökkenése okozta. Az épületek építésének volumene egyébiránt a múlt év utolsó hónapjában kiigazítatlan adatok alapján 17,2 százalékkal volt alacsonyabb, míg az egyéb építmények építése 26 százalékkal esett vissza 2006 decemberéhez viszonyítva. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva az épületek építése 1,5 százalékkal kevesebb volt, mint novemberben. Az egyéb építmények építése az előző havi szinten maradt.
A teljes szerződésállomány 28,6 százalékos csökkenése mellett a KSH kiemeli: a vállalkozások új szerződéseinek nagyságrendje 9,9 százalékkal maradt el 2007-ben az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 9,1 százalékkal nőtt, az egyéb építmények építésére kötötteké ugyanakkor csaknem 30 százalékkal csökkent. Az épületeknél megfigyelt emelkedés elsősorban a kereskedelmi és irodaépületekre kötött nagy értékű szerződéseknek köszönhető. Az egyéb építményeknél a visszaesés oka az úthálózat fejlesztésére kötött szerződéseknek a korábbi évekénél kisebb volumene.
A statisztikai hivatal adatai szerint az építőipar költségalapon számított árai 2007-ben átlagosan 6,3 százalékkal, az egy évvel korábbinál kisebb mértékben emelkedtek.
– A 2007. év az építőipar fekete évének tekinthető, hiszen a visszaesés példa nélküli. A számok nem sok jóval kecsegtetnek, a gödör alját még nem értük el – értékelte a KSH számait Mádi László. A Fidesz otthonteremtési műhelyének vezetője szerint pesszimizmusra ad okot a szerződésállomány drámai csökkenése, pozitív irányú elmozdulást pedig csak az uniós forrásokból finanszírozott beruházások hozhatnak az év második felében. Hangsúlyozta: hosszú távú együttműködésre lenne szükség az ágazat szereplői és a szaktárca között annak érdekében, hogy a támogatott projektek kivitelezői között minél több hazai vállalkozás legyen, különös tekintettel a kis- és a középvállalkozásokra. Mádi hiányolta a hosszú távú lakáspolitika megalkotását is, amit a szocialisták hat éve ígérnek, ám mindeddig semmi nem történt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.