Szlovákia már a múlt század kilencvenes éveiben a kábítószer-kereskedés egyik legfrekventáltabb országa volt, vámhatósága és rendőrsége komoly nemzetközi segítséget kapott a drogkereskedelem megfékezéséhez. Voltak sikerek, amelyek együttesen is csak töredékei annak a fogásnak, amelyet kedden sikerült a szlovák rendőrségnek és vámhatóságnak lefoglalnia, ezúttal külföldi segítség nélkül. Az Albatros szállítmányozási cég Dunaszerdahely melletti vámraktárába a hamburgi kikötőn keresztül érkezett egy kétkonténeres argentin borszállítmány. Hogy miért vetették tüzetesebb vizsgálat alá a szállítmányt a vámosok, az nem derült ki Michal Kopcík országos rendőrfőkapitány-helyettes sajtótájékoztatóján. Azt viszont elmondta, hogy a lefoglalt 163,8 kilogramm tiszta kokainból összesen 546 ezer adagot készíthettek volna, ami a szlovákiai feketepiacon 1,64 milliárd korona, vagyis csaknem 15 milliárd forint „bevételt” jelentett volna.
A rendőrség szerint azonban a szállítmányt nem a szlovák piacra szánták, mert igaz ugyan, hogy az elmúlt 10-15 évben Szlovákia nemcsak tranzitország a drogkereskedők térképén, hanem már célország is, de ilyen nagy mennyiségű kokaint több év alatt sem tudtak volna értékesíteni. A legfrissebb felmérés szerint, amely a középiskolák végzős diákjaira koncentrált, a megkérdezettek 86 százaléka ismerte be, hogy már kapcsolatba került a kábítószerrel.
Így érkezett meg Donald Trump Skóciába + videó
