Dönthet a párosítás

2008. 02. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindkettejükről tudjuk, hogy hova vezetnék ezt az országot, és ezt nem engedhetjük meg nekik! – mondta tegnap John McCain, a republikánusok biztos jelöltje arról a két politikusról, akik ellenfelei lehetnek a november 4-i általános választáson. A kijelentés is jelzi, hogy már igyekszik az igazi ellenfelek felé fordítani figyelmét az arizonai szenátor. Elemzők szerint jól is teszi, mert a 43. amerikai elnök, George W. Bush olyan örökséget hagyott hátra, amely kis híján kilátástalanná tette a 2008-as republikánus jelölt küzdelmét. A felmérések eddig arról tanúskodtak, hogy bármilyen demokrata jelöltnek nagyobb esélye lenne.
Csakhogy immár nem bárkiről, hanem konkrét személyekről van szó, egy lényegében kiválasztott jelöltről, McCainről és két versenyző, civakodó aspiránsról, Hillary Clintonról és Barack Obamáról. Ahogy ez utóbbiak elhúzódó versenye segít neki ebben a fázisban, nem közömbös az sem, végül melyikük lesz a háborús veterán ellenfele. A volt elnökfeleség első pillantásra jobb ellenfélnek tűnhet, hiszen régi motorosnak számít. A fekete szenátor tapasztalatai ezzel szemben csekélyek, és erre a tényre Clintonék kampánya rá is játszott, a New York-i szenátorról a felülmúlhatatlan tapasztalatú politikus képét festve. Azonban éppen ez az, ami visszaüthet: a hat évig hadifogoly, hoszszú ideje politizáló McCainnel szemben Clinton is csak cserkészlánynak tűnhet. Hasonlóképpen, míg az arizonai szenátor lelkesítő szónok, Clinton nem éppen magával ragadó személyiség; ezen a téren Obamának sokkal több keresnivalója lehet McCainnel szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.